Átértékelődött a magánélet fogalma, a személyes kötődést az internetes felületes ismerkedés váltotta fel. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egy olyan programot indított, amelyben a középiskolások figyelmét próbálják meg felhívni a közösségi oldalak veszélyeire. A felmérések szerint az internet használata napjainkban már a 10 éves kor alattiak között is egyre elterjedtebb, a tinédzserek pedig napi 3-4 órát is lóghatnak a neten, sokszor a szülői kontroll teljes hiánya mellett. Az Egyesült Államokban már a legtöbb állam rendelkezik olyan jogszabállyal, amely kifejezetten az internetes zaklatásról és annak üldözéséről szól. Magyarországon szerencsére még nem történt tragédiával végződő internetes zaklatás, de egyes felmérések szerint minden harmadik fiatal internetezőt elért már valamilyen kellemetlen élményt kiváltó üzenet. Vajon mi is együtt okosodunk az okos telefonnal? Szülőként lépést bírunk-e tartani gyermekeink internetes tudásával? A netezési szokások alapvetően megváltoztatják a társas érintkezési formákat, ezért fontosak a szabályok, ezért lényeges, hogy időben felismerjük a riasztó jeleket.