EQB az első Magyarországon gyártott tisztán elektromos meghajtású, sorozatgyártásban készülő jármű

A kecskeméti gyárban készülő EQB lesz az első Magyarországon gyártott tisztán elektromos meghajtású, sorozatgyártásban készülő jármű. Az elektromos kompakt SUV kecskeméti gyártása fontos mérföldkő a magyarországi telephely életében.

Az EQB első sorozatgyártott példánya a tervek szerint 2021 utolsó negyedévében fog legördülni a kecskeméti gyártósorról. Az EQB első prototípusait már jelenleg is gyártják a kecskeméti gyárban egy speciális, külön gyártósoron, az úgynevezett „Pilot Line“-on, hogy a későbbi sorozatgyártás folyamatait pontosan megtervezhessék és a lehető leghatékonyabban módon alakíthassák ki. Ahogyan a Mercedes-Benz többi elektromos modellje, úgy az EQB is ugyanazon a gyártósoron készül majd a kecskeméti gyárban, mint a hagyományos és hibrid meghajtású modellek.

A Mercedes-Benz Cars termelési hálózatában az elektromos autók gyártását és a digitalizációt célzó folyamatos átalakítások keretében a kecskeméti gyárban összesen több mint 100 millió euró értékű beruházás valósul meg a tervek szerint.

Forrás:MB