Európa

Üdv’ a napsütötte Horvátországból

1.rész – Isztriai kalandok

Itt vagyunk végre. Állásunkat felmondva, a legszükségesebbeket összepakolva útnak indultunk életünk nagy kalandjára egy kereklámpás mercivel, Rustyval.

Úgy döntöttünk hogy az előkészületeket Horvátországban pihenjük ki, és mivel nem sietünk sehova, autópálya helyett az isztriai vidék kellemes lankáin szeltük az utat. Ahhoz képest, hogy pár nap lazítással akartunk indítani, egy másfél óra napozás-pancsolás után Opatija partján már azon ötleteltünk hova lenne jó menni megörökíteni a naplementét. A döntés az autóval is jól megközelíthető Vojak-csúcsra esett. Az Učka Nemzeti Park  legmagasabb pontjáról ugyanis, ha nem lett volna ilyen párás az idő elég messzire el lehetne látni: többek között a Krk, Lošinj és Cres szigetekre, a Gorski Kotar hegyeire, a Kvarner öbölre, és tiszta időben az olasz és a szlovén Alpokra, Velencére, illetve az Isztriai-félszigetre is – de azért így sem panaszkodtunk. Rustyt az adótoronynál lévő parkolóban tettük le, a csúcstól pár percre, és végül ezt választottuk táborhelyünknek is. Kicsit izgultam fagyosszent lévén, hogy fogok-e fázni, de nagyon jól bekuckóztunk az autóba a birkaszőrrel a matracunkon 🙂 Hajnalban még nagyobb szél volt, de a napfelkelte fényei kicsalogattak minket az autóból.

   

   

Első megállónak az Učka-alagút isztriai bejáratának közelében levő Vela draga szurdokot néztük ki reggeliző helynek. A parkoló kitáblázását -ahonnan a meredek geológiai tanösvény indul – nem vitték túlzásba, de végül csak megtaláltuk.
10 perc gyaloglás után már meg is pillantottuk a völgyet, amelyet 30-50 méter magas sziklafalak határolnak és függőleges mészkőtüskék tarkítanak.

Motovun városkája felé fákkal szegélyezett utakon dimbes-dombos vidékeken haladunk keresztül. A gyakorlatilag érintetlenül maradt erődszerű városkára érdemes rászánni az időt: a városi palota Horvátország egyik legjobb állapotban maradt román kori épülete. Az itt termelt szarvasgomba világhírű, illetve a Malvasia (száraz fehérbor) és a Teran (száraz vörösbor) helyi specialitások.

Mivel a kapkodós indulás miatt az autót kívülről  már otthon nem maradt idő letakarítani elugrottunk a szomszéd faluban lévő autómosóba- és nagy élvezettel megtisztítottuk Rustykát az út porától. Ha már arra jártunk megnéztük az amúgy is betervezett Groznjant is.

A “művészek városaként” számon tartott település egyből elvarázsolt minket: ódon középkori macskaköves utcácskáival lepukkant házikóival, rengeteg kövirózsájával…A jelenlegi szituációban a pezsgő életből nem sokat érzékeltünk- a számtalan művészeti galéria, stúdió szinte mind zárva volt, sok kávézóval egyetemben, de én így is a szívembe zártam.

Naplementére visszakocsikáztunk Motovunba, ahol egy szőlős mellett piknikeztünk, halk zene, finom vacsi mi és Rusty – még mindig kicsit hihetetlen, hogy ez az egész velem/ velünk történik 🙂 A hajnali kelés, fotózás, drónozás után e kellemes környezetben meg volt az első edzés és mosás is.

A következő főbb célpontunk az Isztria legfestőibb parti városaként számon tartott Rovinj volt. Hangulatos terecskéit, szűk sikátorait velencei stílusú házait látva nem volt kérdés: holnapig biztos maradunk. A Googlemaps-en felfedeztük a “Rovinj jó strand” néven rögzített öblöcskét. Ajánlom mindenkinek: egy az egyben az óvárosra látunk rá egy nyugodt jól felszerelt strandról és még a kristálytiszta hűsítő vizet is élvezhetjük.

Ahhoz, hogy innen besétáljunk az óvárosba nincs elég közel, de szerencsére találtunk kicsit bentebb is ingyenes parkolót. Az autómentes Rovinj-i óvárosban sem nem volt túl nagy turista-áradat, rengeteg fizetős parkoló áll szinte teljesen üresen a város körül. Az aktív halászati tevékenység azonban nem szünetel, a halpiacon friss és széles választék fogad minket, ezen kívül finom trüffelt, sajtot és olívaolajat is kóstolhatunk, vásárolhatunk.
Mivel elég komoly vadkemping-üldözés van Horvátországban, legalábbis a tiltó tábla minden talpalatnyi helyen ki van téve ahol egy nagyobb járművel le lehet parkolni, és olvastunk is egy pár pénztárcát nem kímélő sztorit, kicsit aggódtunk az éjszaka miatt, de szerencsére az autóhoz sétálva találtunk egy biztonságosabb helyet ahova septiben át is álltunk, és rendben is volt minden 🙂  Másnap a napfelkelte után még elbóklásztunk délig a városban, de el lehetett volna másnap délig is, olyan kis hangulatos hely.

Pulában “mindent nem lehet mindig megnézni” alapon a világ 6. legnagyobbjának számító aréna, az Augustus templom, és még egy két kötelező látnivaló mellett személyes kedvencem a Sergius diadalív adta gerincét a városnéző sétánknak ami pont elég is volt ízelítőként úgyhogy robogtunk is tovább a Kamenjak Nemzeti Parkba amit teljesen véletlenül fedezett fel Peti a térképen, hogy mi lenne ha itt néznénk meg a naplementét. 

A park bejáratánál az autósoktól, motorosoktól belépődíjat szednek, mi végül a gyaloglás mellett döntöttünk és nem bántuk meg: porlepte ösvények világvégi táj, buja növények sokasága, kristálytiszta vizű apró öblök csak arra várnak hogy felfedezzük őket. Azt hiszem bennem itt tudatosodott először, hogy tényleg úton vagyunk, hogy ez nem csak egy szokásos két hetes holiday.  Azt is be kell hogy lássam Horvátország messze nem csak a kavicsos tengerpart a szép kék vízzel: ezen a nagyrészt érintetlen vidéken több mint ötszáz növényfaj található többek között húsz orchideafaj is. Halászati szempontból is különleges térség, az Adria halfajainak kilencven százaléka megtalálható itt. 

Naplementére pont kiértünk a Kamenjak-fokra, ahol a Safari bárban kellemesen fel lehet frissülni a visszaút előtt a Porter világítótornyot szemlélve. Jóleső fáradtsággal baktattunk vissza a csillagos égbolt alatt az autóhoz, ahol gyorsan le is zuhanyoztunk, és pizsiben visszaautókáztunk Pulába, hogy ne hajnalban kelljen megtenni az utat.

Isztriai barangolásunkat rengeteg szúnyogcsípéssel, mínusz egy napszemüveggel, elég jó felvételekkel stílusosan a 66-os út lankáin majd a part mentén egy rövid pancsolással zártuk egyre közelebb az ezredik km-hez.

Cili

Fotó: Fazekas Cecilia

Kalandjainkat az alábbi csatornákon követheted:

Fel