A 23. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokságot 2025-ben, július 26. és augusztus 9. között rendezték meg a békéscsabai repülőtéren, Magyarországon. Ez a rangos, két hetes sportesemény …
aerosportkiemelt
-
-
Ábrányi Tamással beszélgettünk 2025. júliusában aki a 16. FAI World Advanced Aerobatic Championship (WAAC) és a 4. FAI World Intermediate Aerobatic Championship (WIAC) főszervezője …
-
Több mint húsz csapat, látványos versenyfeladatok, nemzetközi mezőny és egy új főtámogató – minden adott ahhoz, hogy a 2025-ös Rippl-Rónai Kupa még színesebb és …
-
Rétság felett a legendák szálltak: látványos csatajelenet és repülős csoda a XV. Pilóta Találkozón Június 14-én Rétság adott otthont a térség legnagyobb repülős rendezvényének, …
-
A kétnapos rendezvény igazi családi programot kínált minden korosztálynak. A látogatók kipróbálhatták a sétarepülést helikopterrel, kisebb és nagyobb repülőgépekkel, sőt, a bátrabbak még műrepülőgéppel …
-
A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik kiemelt eleme a légierő képességeinek fejlesztése. A tavalyi év során megérkezett az első KC-390 szállító repülőgép, a Gripen …
-
A Budaörsi Repülőtér május 25-én ismét a gyerekek napját ünnepelte, és a „Gyereknap a felhők felett” rendezvényen a családok egy egész napos, színes kalandban …
-
A Budaörsi AirShow programja évről évre egyre magasabbra teszi a mércét a nézőközönség a legnagyobb megelégedésére. Adásunkban a 2024-es programban résztvevő gépek bemutatását folytatjuk. …
-
A Zalaegerszeg-Andráshida Repülőtér 2025. június 7–8-án, szombaton és vasárnap ismét a nyugati országrész egyik legizgalmasabb légisport eseményének ad otthont. A kétnapos rendezvény nemcsak a …
-
Az 5. Budaörsi AirShow egyik különleges vendége Csehországból érkezett. A Beechcraft C-45H Expeditor első prototípusa a második világháború előtt, 1937 januárjában szállt fel. A …