A Normandiai partraszállás 1. rész
Az Aeromagazin stábja a Normandiában járt a partraszállás 60. évfordulójára rendezett nagyszabású rendezvényen.
A 2. részben a 101. légi szállítású hadosztály (Easy század) katonáival is találkozhatunk.
www.aeromagazin.hu
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:
A normandiai partraszállás a második világháború egyik hadművelete volt, amelyet az Amerikai Egyesült Államok egyik legjelentősebb katonai vezetője, Dwight „Ike” Eisenhower irányított. Az inváziót több hónapnyi tervezőmunka előzte meg, a nagyhatalmakat egy táborba kellett gyűjteni Németország ellen. Az acélakaratú Eisenhowernek ebben a lehetetlen helyzetben kellett összefogásra bírni a világ leghatalmasabb szövetséges vezéreit a történelem egyik leghírhedtebb csatájában, Normandiában. Az 1944 júniusában lezajlott folyamatoknak köszönhetően Franciaország és a Benelux államok felszabadultak. Minden bizonnyal ez volt a történelem eddigi legnagyobb hadművelete.
Winston Churchill szavaival élve:
„Ha az El-Alameinnél vívott csata volt a kezdet vége, akkor minden bizonnyal a D-Day, a partraszállás napja volt a vég kezdete.” ”
Erwin Rommel tábornagy 1944. április 22-én mondta a segédtisztjének:
„Higgye el, Lang, a partraszállás első huszonnégy órája döntő lesz… Németország sorsa akkor dől el… a szövetségeseknek is, a németeknek is az lesz a leghosszabb nap.”
Előzmények
1943 januárjában Churchill és Roosevelt találkozót tartottak Casablancában egy második front megnyitásának lehetőségeiről. Frederich Morgan altábornagyot bízták meg a tervek kidolgozásával. A választása Normandiára esett. Közben az amerikai csapatok már Angliában gyülekeztek Eisenhower tábornok vezetésével. 1943 augusztusában Churchill és Roosevelt ismét találkoztak, és 1944 májusára tűzték ki a támadás időpontját. Decemberben Roosevelt találkozóra hívta Eisenhowert Tunéziába, és kinevezte a Szövetséges Erők Főparancsnokának, aki ezek után főleg brit parancsnokokból álló tisztikart nevezett ki, és megbízta őket a részletek kidolgozásával. A partra szálló erők parancsnoki posztjára Bernard Law Montgomery brit tábornokot választotta. Montgomery kiváló stratéga is volt, tapasztalt harcos, és kiváló vezető. Montgomery átvizsgálta a Morganék által elkészített terveket, de túl sebezhetőnek, és kisigényűnek találta. A legfőbb változtatás az volt, hogy sokkal nagyobb léptékűvé alakította az összecsapást. Így az már 50 mérföld szélességben öt partot érintett az eredeti három helyett. A Jubileum hadművelet bebizonyította: egy hatalmas inváziónál elengedhetetlen, hogy nehézfegyverzet fedezze a gyalogságot, másrészt, hogy egy jól védett kikötőt megtámadni öngyilkosság. Meg kellett oldani a tankok biztonságos partra juttatását, másrészt alternatív kikötőt kellett biztosítani az utánpótlás partra juttatására. A tankokkal kapcsolatos kérdéseket a nyugállományból visszahívott Percy Hobart vezérőrnagy oldotta meg. 1943-ban átvette az irányítást a 79. páncéloshadosztály felett. Belekezdett a tervezésbe, és munkatársaival kifejlesztette a kétéltű DD tankot, a Bobbin tankot (34 méter hosszú szőnyeget fektetett maga elé a süppedős talajon), a Krokodilt (lángszóróval szerelték fel), a Churchillt (30 láb hosszú híd volt az elejére szerelve) és a Rákot (aknaszedő és -megsemmisítő). A Hobart féle „Hóbortok” sok ember életét mentették meg a brit partszakaszokon. Mivel az amerikaiak komolytalannak tartották ezeket az eszközöket, súlyos árat fizettek ezért a partraszállásnál.
Churchill már 1942-ben felismerte a nehézségeket a mesterséges kikötőkkel kapcsolatban. A kikötők megtervezésével Bruce White dandártábornokot bízták meg. Egy olyan kikötőt tervezett, melyet darabokra szedve, vontatással visznek át a Csatornán, és lehetőség van a part melletti gyors összeszerelésére. Az egységeket 500 gyártól rendelték meg, és teljes titoktartás övezte. A kipróbálásra az utolsó pillanatban Solway Firthben került sor, ahol az árapály mozgása a normandiaihoz hasonlóan 7 méter volt. A lakosságtól kértek fotókat, katalógusokat a tengerpartról.
A németek megtévesztésére egy teljes hadműveletet hajtottak végre – Fortitude -, hogy azt a látszatot keltsék: a partraszállás Pas de Calais-nál lesz. Dover környékén furnérlemezből készült felszereléseket, és felfújható gumi „tankokat” halmoztak fel. Folytatódott a Calais mögötti vasúthálózat bombázása. Egy képzeletbeli fantom sereg (1. Amerikai Hadseregcsoport) „gyülekezett” Kentben. A parancsnoksággal a ténylegesen létező George Patton tábornokot bízták meg. A dezinformációt William Stephenson, és csapata végezte, miközben megfejtették a németek kódjait, és „legendát” dolgoztak ki az értesülések valódi forrásának eltitkolására. Másfél millió amerikai katonát szállítottak Nagy-Britanniába. Ott gyakorolták éles lőszerrel a partraszállást.
A D-nap előtt
A tavasz beköszöntével beindult a gyakorlás. Minden katona ideje edzéssel, és gyakorlással telt el. Április 25-én felpakolták a csapatokat és a felszerelést Brixham-kikötőnél. Két nap rakodás után végre elindultak. A főpróbát végző amerikai hajóhad véletlenül egy 9 torpedónaszádból álló német hajórajra bukkant. A németek megragadták a lehetőséget, torpedókat vetettek be, majd a sötétség leple alatt elmenekültek. Körülbelül 700 ember vesztette életét. Az emberveszteség, és a két hajó elvesztése mellett a legnagyobb gond az volt, hogy néhány tisztnél létfontosságú papírok voltak, amelyek meghatározták a partraszállás helyét. Napkelte után addig kutattak, míg ezeket a holttesteket meg nem találták. Szerencsére sikerült megtalálni az összes hadműveleti tervet. Montgomery válogatott közönség (VI. György, Winston Churchill és a szövetséges csapatok magas rangú katonatisztjei) előtt ismertette a haditervét.
Közbe szólt az időjárás is. 30 éve nem volt akkora vihar a környéken, mint ezekben a napokban, és semmi jel nem mutatott arra, hogy abba fog maradni. Ha az invázió június 5.-én megkezdődik, akkor a parancsot már június 4-én ki kell adni. A tengerészek pontosan tudták, hogy a hajóraj szétszóródik, és utána 3 000 hajónak kell egy helyre gyülekeznie a Csatorna közepén. Sokan már a partraszálló egységükkel már vízen voltak, és nem tudtak volna kiállni egy vihart. Június 4.-én 16 órakor összeült a vezérkar. A hírek nem voltak biztatóak: alacsony felhőzet, a magasban erős szél, a tengeren hatalmas hullámok. A meteorológusok szerint lehetetlenné válik a légi támogatás, a tengeri ágyúzás. Bertram Ramsay admirális és Montgomery tábornok úgy gondolta, hogy kezdjék meg a partraszállást, de Arthur Tedder, a légierő főparancsnoka nem értett velük egyet. Eisenhower döntött: a támadást el kell halasztani, de maradjanak készültségben. Másnap a helyzet semmit nem javult. Eisenhower mindent mérlegelve június 6-ára tűzte ki a D-nap idejét, de adott még egy kis esélyt magának. A parancsnokokkal és meteorológusokkal a kora hajnali órákban még egyszer egyeztetett. 3 óra 30-kor hurrikánszerű szél volt. A meteorológusok másnapra viszonylag jó időt jósoltak, és feltételezték, hogy 36 órán keresztül olyan is marad. Eisenhower döntött: kezdjék meg a támadást. A német táborban is figyelték az idő alakulását. Rommel úgy döntött, hogy most biztonságos néhány nap pihenőre vonulnia. A tábornagy már Németországban volt.
Hadműveletek
A hadművelet az Overlord (hűbérúr) fedőnevet kapta. A hadművelet nagy részben azért lehetett sikeres, mert a németek azt hitték, hogy a partraszállás a Somme-tól északra fog bekövetkezni. Ennek több oka volt:
1. Az átkelés itt volt a legrövidebb.
2. A légierő támogatása itt érvényesülhetett a legjobban.
3. A Ruhr-vidék Németország gazdasági szíve felé is itt vezetett a legrövidebb út.
4. A Jubileum hadművelet.
Épp ezért a németek ezt a részt erősítették meg a legjobban. Ez nem kerülte el a szövetségesek figyelmét, és arra a döntésre jutottak, hogy a partraszállás nem végezhető el hatalmas veszteségek nélkül. A hadművelet kezdetére 55 gyalogos-, 25 páncélos, 2 hegyi- és 4 ejtőernyős-, összesen 86 hadosztályt vontak össze. A terv szerint 175 000 ember szállna partra az első 24 órában, 1 500 tank, 10 000 motoros jármű és 3 000 nehézfegyver kíséretében. A légierő (RAF Royal Air Force) 5 049 vadászrepülőgépet, 3 467 nehézbombázót, 1 645 közepes- és könnyű bombázót, 698 egyéb harci repülőgépet, 2 316 szállító repülőgépet és 2 591 vitorlázó repülőgépet számlált. Az inváziós haditengerészeti erők állománya 6 csatahajót, 2 monitort, 22 cirkálót, 93 rombolót, 159 kisebb hajót, 255 aknaszedő hajót, 233 deszant-szállítóhajót és 853 deszant-naszád volt. Az expedíciós erők összlétszáma 1944. június 6-án közel hárommillió: 2 876 439 katona volt. A Montgomery által kidolgozott partraszállási terv öt helyen irányzott elő partraszállást. A Carentani-öbölben két oldalt az amerikai 1. hadsereg első erőinek kellett két helyen, ehhez csatlakozva keletre a normandiai parton az Orne-ig az angol 2. hadseregnek kellett három helyen hídfőt létesítenie. A hídfők – nyugatról keletre – a Utah (4. amerikai gyalogos hadosztály), az Omaha (1. amerikai gyalogos hadosztály), a Gold (50. brit gyalogos hadosztály), a Juno (3. kanadai gyalogos hadosztály) és a Sword (3. brit gyalogos hadosztály) fedőnevet kapták.
Célkitűzések, feladatok
Az 1. amerikai hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a hadművelet első napján szálljon partra a Weyo-i öböl mindkét oldalán és az első nap végére vegyen birtokba egy 30 km széles, és 8–10 km mély hídfőt, és egyesüljön a ledobott légideszanttal. A VII. hadtestnek a hadművelet 3. napján Valognes-st Sauveur-Le Vicomte vonalat kellett birtokba vennie, és a hadművelet 16. napjára el akarták foglalni az egész Contentin-félszigetet és Cherbourg kikötőjét. Az V. hadtest feladata az Aura folyótól északra eső körzet birtokba vétele és az ellenség ellenlökéseinek elhárítása volt.
Az angol 2. hadsereg feladata az első napon Caentól északra való partraszállás és még ezen a napon a Beyeux-Caen-Cabourg terepszakasz elérése, majd páncélos csapatokkal a támadás kifejlesztése, és az ellenség fő erőinek lekötése, hogy az amerikai 1. hadsereg szabadon tevékenykedhessen.
A partraszállási térség kiszélesítése után bevetésre került az amerikai szakaszon az amerikai 3. hadsereg, majd az angol szakaszon a kanadai 2. hadsereg. A két amerikai hadsereg és a 12. hadseregcsoportot Bradley tábornok, a két brit hadsereget és a 21. hadseregcsoportot Montgomery tábornagy parancsnoksága alatt egyesítették. A főparancsnokság Eisenhowerra szállt. Caenban június 12-én már tizenkét hadosztály állt harcban, ezek közül négy páncélos. A légioffenzíva lehetetlenné tett minden összeköttetési útvonalat. Július 8-án egy német jelentés tudatja: „Párizstól nyugatra és délnyugatra immár minden vasúti közlekedés lehetetlen”.
Churchill egy beszélgetés alkalmával ezt mondta Eisenhowernek:
„Ha Ön a tél beálltáig olyan hídfővel rendelkezik, amely a Szajna torkolattól Cherbourgig és a Bretagne-i félszigetig terjed és a 36 hadosztálya lesz odaát, akkor ezt győzelemnek fogom tekinteni. Ha pedig Le Havre-t is beveszi addig, akkor döntő győzelemnek.” ”
Erre Eisenhower válasza ez volt:
„Karácsonyra a Rajnánál leszünk”
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából ”
Kronológia
Június 4-6. – Gambit hadművelet – brit törpe tengeralattjárók kijelölik a brit és kanadai partraszállási övezetek határait
Június 6. U.S. 82. légi szállítású hadosztály (Detroit hadművelet), 101. légi szállítású hadosztály (Chicago hadművelet) és a 6. Brit légiszállítású hadosztály (Tonga hadművelet) éjfél után 15 perccel földet ér Normandiában.
Öt óra 20 perckor amerikai és brit gépek bombázzák a part menti német állásokat.
Öt óra 50-kor az inváziós flotta hajóágyúi megkezdik a tüzérségi előkészítést.
Hat óra 20-kor partra száll a szárazföldi erők első hulláma, megkezdődik a partraszállás; ezzel megkezdődött a náci megszállás alatt álló Európa felszabadítására irányuló szövetséges invázió. Az első napon (D-day) 50 000 szövetséges katona szállt partra Normandiában,
Június 25–Június 29 Epsom hadművelet
Július 7. – Caen elfoglalása.
Július 17. – Erwin Rommel egy légitámadás folyamán autójában ülve megsebesült, később Hitler parancsára (a Hitler-ellenes összesküvésben való résztvétele miatt) megmérgezte magát.
Július 18. – Július 20. – Goodwood hadművelet végrehajtása.
Augusztus 3. – Augusztus 9. – Totalize hadművelet, csapda a visszavonuló német páncélosoknak.
Augusztus 16. – Dragoon hadművelet, újabb nagyerejű partraszállás, augusztus 15-én a fő támadás előtt ejtőernyős különítmények landoltak.
Augusztus 25. – November 16. – A Red Ball Expressz konvojrendszer működtetése, amely a hadianyag utánpótlást biztosította.