A szocializmus évtizedeiben azt láttuk, azt tapasztaltuk, hogy ami állami vagy közös, az tulajdonképpen senkié. A közösségi tulajdon értéke, az ahhoz való viszonyunk sokat változott a rendszerváltást követően. Ekkor a hazai gyárak és ingatlanok magánkézbe kerültek, azaz végbement a korábbi állami tulajdon jelentős részének tömeges privatizációja. Húsz év távlatából ma már sok minden másképp látszik, mint akkoriban.
Persze, arra is van példa, amikor az állam viselkedik rossz tulajdonosként. A magyar vasúti pályák karbantartását például évtizedeken át úgy elhanyagolták, hogy mára a vágányok közel felén lassító jel van érvényben. Hiába korszerű a vonat, ha a pálya rossz állapota miatt csak 20-30 kilométeres sebességgel tud biztonságosan haladni. És kinek van kedve vonatra szállni, kinek van kedve a közösségi közlekedést használni, ha az lassabb, kényelmetlenebb, megbízhatatlanabb és sokszor még drágább is, mint autóba ülni?