Világbajnoki dobogón a magyar műrepülő válogatott – WAAC2025

Hatalmas érdeklődés mellett rendezték meg  szeptember 12–20. között (a hivatalos edzések és érkezések szeptember 8–12. között zajlottak) a sármelléki Hévíz–Balaton Repülőtéren a 16. Haladó (WAAC) és a 4. Középhaladó (WIAC) Motoros Műrepülő Világbajnokságot, ahol világszínvonalú küzdelmeket láthatott a futópálya mellé, valamint az ingyenes, vezetett hangártúrákra kilátogató közönség. 

Magyarország 1962 óta számos műrepülő nemzetközi versenynek adott otthont, ahol a hazai pilóták több alkalommal is legendás eredményeket értek el.   

A szervezőknek rendkívül rövid idő állt rendelkezésére ahhoz hogy ezt a minden tekintetben egyedülálló rendezvényt létrehozzák. Ábrányi Tamás, a verseny főszervezője elmondta: Nagyon későn hoztuk meg azt a döntést, hogy ebben az évben megpályázzuk a világbajnokságot. Szerettünk volna rendezni ilyen léptékű nemzetközi műrepülő eseményt, de nem feltétlenül ebben az évben, viszont a sors úgy hozta, hogy amennyiben mi nem rendezzük meg, akkor nem került volna sor ebben az évben FAI 1-es kategóriás műrepülő versenyre.  

Az alapvető cél az volt, hogy szemben más hasonló eseményekkel, Magyarország egyik legszebb területén kapjon helyet a bajnokság, ahol nem csak  és kizárólag arra fókuszálunk, hogy a sport hivatalos szabályzatának megfelelően zajlódjanak le az események, hanem arra is, hogy a pilótáknak a szabadidejükben lehetőségük legyen ezt a csodálatos környéket, hazánk történelmi- és természeti kincseit megismerni, valamint a NaturMed Hotel Carbona szálloda szolgáltatásait és a híres magyar vendéglátást is élvezni.

Miután úgy gondoltuk, hogy ez a régió, vagyis a Balaton, azon belül pedig a Balaton nyugati medencéje Magyarország egyik legszebb és legvonzóbb területe, ezért kézenfekvő volt az a döntés, hogy valahol itt szeretnénk megrendezni ezt az eseményt, amihez természetesen szükségünk volt egy repülőtérre. Szerencsére a Hévíz-Balaton Repülőtér vezetése teljes mellszélességgel, erőt, időt és energiát nem kímélve támogatta kezdeményezésünket és mindenben segítették a munkánkat.

A Hévízi-tó a világ legnagyobb tőzegfenekű gyógytava

Benkő Attila a Hévíz–Balaton Airport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta:  Ábrányi Tamás keresett meg minket február elején azzal ötlettel, hogy mi lenne ha, a Hévíz–Balaton Repülőtér adna otthon ennek a versenynek. Mi abban a pillanatban eldöntöttük, hogy szeretnénk ha a világbajnokságot nálunk tartanák meg. A ránk vonatkozó repülőtér üzemeltetési jogszabályok miatt nem volt túl egyszerű a megvalósítás és komoly fejtörést okozott, hogy hogyan hangoljuk össze a repülőtér rendes üzemét egy ilyen versennyel. De úgy gondolom, hogy sikerült megtalálnunk azt a formát, amellyel biztosíthatjuk a teljes körű repülés biztonságot. Minden üzemi elvárásnak sikerült megfelelnünk, és teljes összhangban megfért egymás mellett a normál forgalom és a műrepülés. Mi nagyon örülünk, hogy ez az esemény nálunk került megrendezésre, hisz azt gondolom, hogy a saját állományunk – akiknek ezúton is szeretnék köszönetet mondani – és a szervezeti működésünk szempontjából is elönyt jelent, hogy újra egy olyan új dolgot tanultunk meg, amit a későbbiekben is tudunk majd hasznosítani

A verseny lebonyolításának egyik kulcsa a rendezvényt lebonyolító magyar csapat. Ábrányi Tamás versenyigazgató asszisztense, Háber Vivien koordinálta a back office-t, valamint a versenyzők jólétéről gondoskodott, segítve ezzel a vezetője munkáját, a közösség építését és a személyes kapcsolatok fejlődését.

A csapat egyik rendkívül fontos főszereplője volt Simon Miklós, aki a teljes logisztikát tartotta irányítása alatt, ezzel biztosítva a munkák gördülékenységét. A csapat szakmai vezetőjének tisztségét pedig Tóth Ferenc, többszörös vitorlázó műrepülő Világ- és Európa bajnok töltötte be, aki sokéves verseny tapasztalatát tökéletesen, önzetlenül és türelemmel osztotta meg a felkészülten és remek együttműködésben dolgozó szervező csapat tagjaival a legnehezebb pillanatokban is.

Természetesen nem jöhetett volna létre a verseny a környező települések polgármesterei és az ott élő lakosság megértése és türelme nélkül sem.

A megnyitót a festői fekvésű Zalavári Történelmi Emlékparkban tartották, a résztvevők pedig Hévízen pihenték ki a verseny fáradalmait, illetve ott készültek fel a megmérettetés mentális részére.

A természet és a történelem tökéletes összhangja – Zalavár 1. rész

A műrepülés három fő kategóriája a középhaladó (Intermediate), a haladó (Advanced) és a korlátlan (Unlimited). Sármelléken ezúttal a középhaladó és a haladó mezőny versenyzett. Mindkét kategóriában csúcstechnológiás gépek repülnek, mint például az Extra 330SX és az Extra 330SC, amelyek teljesítménye a Forma-1 versenyautóinak szintjéhez mérhető. A kategóriák közti különbséget főként a figurák összetettsége adja, amelyet a K-faktor fejez ki: minél magasabb a K-faktor, annál nagyobb technikai tudás szükséges a gyakorlat végrehajtásához.

A haladó (Advanced) kategória a belépő az Unlimited szintre. És bár az Unlimited mezőny egyre szűkebb, az Advanced mind nehézségben, mind technikai igényben már nagyon közel áll hozzá. 

A két világbajnokságra együttvéve 19 ország 70 pilótája érkezett. Ábrányi Tamás aki a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) műrepülő szakágának, a CIVA-nak is elnökhelyettese, beszélt a résztvevő csapatokról és azok felkészülési lehetőségeiről: Kiemelném a francia válogatottat, akik tradicionálisan a legjobbak közé tartoznak, és mind a légierő, mind az országos szakszövetség jelentős anyagi támogatást tud nyújtani számukra a versenyeken való részvételre. Ők egyébként az unlimited kategória  világbajnokai jelen pillanatban, melyről annyit midenképpen érdemes tudni, hogy a légierő által delegált pilótáik fő foglalkozásban űzik a műrepülést és természetesen minden technikai háttér rendelkezésükre áll, beleértve a repülőgépeket, a kanő- és üzemanyagot, a szerelőket, az operatőrt, aki az edzéseket filmezi, szállást és étkezést; egyszóval mindent, ami az eredményes felkészülés titka.  Nagyon professzionálisan felépített csapat, nyilván ehhez megfelelő anyagi forrás szükséges.

Szólnunk kell továbbá a román válogatottról, akik karrierje fényesen ível felfelé, szintén köszönhetően annak, hogy megfelelő technika és megfelelő anyagi forrás áll a rendelkezésükre. 

Valaha a magyar műrepülés a világ élvonalába tartozott. A második FAI világbajnokságon 1962-ben, Budaörsön a magyar csapat összetett világbajnoki címet szerzett, és a világbajnok is a magyarok közül került ki Tóth József személyében.

A Magyar Műrepülő Klubnak 2018-ban sikerült egy Extra EA-300-as kétüléses repülőgépet beszerezni, (természetesen használtat), amivel ma a magyar pilóták a középhaladó kategóriában versenyeznek. Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több fiatal csatlakozik hozzánk.Így került be a csapatba Szilvási Dóra, Baku László, Láng István és Sonkoly János, aki ugyan korábban is műrepülésben élt, de annak vitorlázó műrepülés ágát űzte. Csapat-világbajnokként végül úgy döntött, hogy átigazol hozzánk a motoros műrepülésbe, aminek nagyon örülünk, hiszen sokéves versenytapasztalata stabil tagjává tette a magyar motoros műrepülő keretnek. 

A versenyen a nemzetközi szövetség (FAI) műrepülő bizottsága, a CIVA által delegált bírói testület pontozta a pilóták minden manőverét, a figurák szögpontosságától és vonalvezetésétől kezdve a ritmuson és szimmetrián át egészen a térbeli pozicionálásig.  A nemzetközi zsűrit Philippe Küchler vezette, a főbíró Quintin Hawthorne volt. 

A versenyre érkezett pilóták a világ jelenlegi elit kategóriáját képviselik. A haladó (Advanced) mezőnyben a francia csapat fölénye végig egyértelmű volt, amit egy kivételesen erős felkészülési háttér alapozott meg. A gall csapat résztvevői mint egyéniben, mint csapatban felállhattak a dobogó legfelső fokára. 

A román válogatott középhaladó (Intermediate) kategóriában magabiztosan megszerzett  érmei egy hosszú, tudatos újjáépítés gyümölcsei. A módszereik több elemét érdemes lenne hazai környezetben is átvenni. 

A magyar szakmai stáb – Ábrányi Tamás vezetésével – következetesen csapatban gondolkodott, miközben megőrizte az egyéni teljesítmények fontosságát. A magyar válogatott kiélezett küzdelemben szerezte meg a csapat-bronzérmet és rövid felkészülési idő ellenére egységes, jól működő csapatként teljesített. 

A versenyt repülőnap zárta, ahol a délutáni programot ejtőernyős csoport nyitotta, akik az An–2 fedélzetéről hajtottak végre látványos ugrást. A rendezvény kiemelt attrakciójaként és szponzoraként landolt a Hungary Airlines Airbus A330-asa.

A szélestörzsű típus érkezése egyedülálló mérföldkő a hazai repülőnapok történetében, a közönség kijelölt zónából közelről is megtekinthette a repülőgépet.

A modellezés szerelmesei a nagyméretű modellező gépek bemutatóival bizonyították, hogy a műfajban komoly aerodinamikai és pilóta technikai tudás találkozik kifinomult mérnöki megoldásokkal. A karakteres csillagmotor-hang, a monumentalitás és a lassú, de „nagy mozdulatú” repülés ritka kombinációja erős vizuális élményt nyújtott az An-2 es gép bemutató repülése során. Urbán Gergő  a Fly Coop pilótája pedig megmutatta, hogy nem csak a Kamov kabinjában érzi “otthonosan” magát. 

A világbajnokság résztvevői közül 3 pilóta külön, füsttel kísért freestyle programmal készült a záróeseményre. 

Majd a Hawks of Romania hármas köteléke  mutatott be zárt alakzatban látványos bemutatót. 

A repülőnap és egyben a világbajnokság utolsó repülő programjaként Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok MXS gépével rendkívül látványos bemutatót tartott, méltó zárásaként a rendezvénynek.

A Sármelléki Hévíz–Balaton Airporton (LHSM) megrendezett világbajnokság magas szakmai színvonalon, gördülékeny lebonyolítás mellett lezajlott. Bár két esőnap szűkítette a repülési lehetőséget a pilóták számára, a további napokon uralkodó napos időjárás ideális feltételeket biztosított a mezőnynek. A pilóták tiszta, precízen felépített programokat repülhettek, a közönség pedig egy gördülékenyen szervezett, látványos és kifejezetten közönségbarát világbajnokság élményével távozott.

A hivatalos eredménylista: 

https://www.civa-results.com/

Fotó: Farkas Attila, Horváth Zoltán „HÁZÉ”

©2025 „All rights reserved” – „Minden jog fenntartva”, www.waac2025.com, www.aerosport.hu

Related posts

WAAC2025 Friday 19 September 2025 COMPETITION DAY -LIVE

WAAC2025 Thursday 18 September 2025 COMPETITION DAY – LIVE

WAAC2025 Wednesday 17 September 2025 COMPETITION DAY – LIVE