A The Flying Bulls , amely több alegységgel működik. A cseh Czech Aerobatics Teamet többször is láthattuk Magyarországon. Ők tavaly váltottak XA42 típusú gépekre, amik 315 lóerős teljesítményre is képesek. Ezt szédületes sebesség formájában nem tapasztalhattuk meg, hiszen akkor nem élvezhettük volna azokat az akrobatikus légi gyakorlatokat, amikkel a cseh pilóták készültek. 2019-ben a nagysikerü dunakeszi air shown a bemutatójukat még hatásosabbá tette a szemmel látható összehangoltság, ahogy a gépek hajmeresztő közelségben, egymást mégsem veszélyeztetve repültek.
A The Flying Bulls úgy definiálja magát, mint egy “rakás repülést szerető ember, akik szenvedélyesen vonzódnak a történelmi repülőgépekhez és helikopterekhez”. Nagy hangsúlyt fektetnek a régi gépek felújítására és karbantartására is.
Ezt Magyarországon számos alkalommal bizonyították, hiszen több “oldtimer” gépet hoztak magukkal a különböző rendezvényekre.
A Lockheed P-38-at tipikusan a csendes-óceáni hadszíntéren alkalmazták. Tökéletes vadászgépnek bizonyult 1 600 lóerős motorjával: magasabbra és gyorsabban tudott repülni, mint kortársai. 1941 és 1945 között több mint 10 000 példányt gyártottak le belőle, mára egy roppant ritka és felbecsülhetetlen értékű modell lett belőle.
Az F4U-F Corsairt a gyártója kirakatpéldánynak szánta – olyan gépnek, amivel majd a céget azonosítják. Nagyon keveset gyártottak le belőle: ma Európában összesen négy darabról tudunk és világszerte is csak tizenöt, az eredeti gyártótól származó gép szeli az egeket. Az első prototípus 1938-ban építették meg, és 670 km/óra sebesség elérésére volt képes. A fejlesztéseknek köszönhetően ez a sebesség 1952-re elérte a 700 km/órát.
Amerikai gyártmány a B-25J Mitchell , amit William Mitchell tábornok után neveztek el. 1941 és 1945 között nagyjából 10 000 példány készült el belőle. Különleges, mondhatni egyedi ismertetőjele az üvegből készült orra és a farokágyú. Hátránya volt hatalmas önsúlya, ami miatt olyan kreatív megoldásokkal kellett élnie a katonáknak, hogy leszerelték a fegyverzetet és festett seprűnyelekkel helyettesítették azt az ellensége megtévesztése végett.
A T-28B Trojan igazán különleges a The Flying Bulls történelme szempontjából. Alapítójuk első oldtimer gépe volt, egyúttal a csapat ikonikus madárkája is lett. Az Amerikai Légierő megrendelésére 1949-ben kezdték el gyártani az “A” típust. A The Flying Bulls ezen “B” példánya 1954-ben épület meg, és egészen 1965-ig a haditengerészet kiképzőgépe maradt, hogy aztán felújítások után 1987-ben érkezzen meg Auszriába.
A csapat történetének kezdete az 1980-as évekre nyúlik vissza. Akkoriban a modern jetekkel (dzsetekkel) repülő Sigi Angerer – a történelmi gépek nagy rajongója – belekezdett gyűjtésébe: első “madara” egy T28-B volt, amit hazavitt magával Ausztriába, hogy felújítása azt. A gyűjtemény az évek során gyarapodott, majd miután Sigi találkozott a Red Bull alapítójával, megszületett a cég mottója, a “szárnyakat ad” kifejezés, egyúttal a The Flying Bulls ötlete. A csapat mai, hivatalos formájában 1999-ben jött létre, székhelyük pedig a Hetes Hangár a Salzburgi repülőtér mellett.
Besenyei Péter műrepülő világbajnok 19 éves kora óta rendelkezik pilóta engedéllyel, és 1981 óta versenyzett műrepülőként egészen 2016-os visszavonulásáig. A légteret azonban nem hagyta el végleg, még ma is több bemutató repüléssel bizonyítja itthon és külföldön is, hogy képességei nem koptak meg az évek során. A repüléstörténet ikonikus alakja, aki Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon és világkupa-futamokon több mint harminc dobogós helyezést ért el. Emellett egy népszerű világverseny egyik megálmodóját is tisztelhetjük benne.
A cseh Martin Sonka nyerte meg, az AIR RACE sorozatot 2018-ban. A tavalyi, utolsó magyarországi versenyen is jelen volt Zamárdiban, ahol 408 kilométer per órás végsebességre képes EXTRA 300 SR típusú gépével rendkívül izgalmas versenyben ben maradt alul az ausztrál Matt Hall-al szemben a Cseh Légierő korábbi vadászpilótája.
A most 41 éves Sonka 1997-ben kezdte repülőkarrierjét, miután kipróbálta a siklórepüést és a csehországi Brno városában beiratkozott a pilótaképző iskolába – engedélyét 1999-ben szerezte meg. Katonai pályáját ezután, 2000-ben indította el a Cseh Légierőnél, ahol repült L-159 Alcaval és JAS 39-es Gripennel is. Ekkor már aktív műrepőlőként rendszeresen járt versenyekre – az energiaital-gyártó futamain 2010 óta vett részt -, ezért 2014-ben elhagyni kényszerült a katonai pályát, hogy teljes egészében műrepülő karrierjére tudjon koncentrálni. Számos szép helyezés után ennek egyik eredménye lett, hogy 2017-ben világbajnoki második, 2018-ban pedig már első helyezett lett az említett versenysorozaton.
