Európa-szerte nagyon sok templom viseli Szent Mihály nevét. Köztük talán az egyik legismertebb a franciaországi Mont-Saint-Michel.
A Csempeszkopácsi Szent Mihály-templom méretében és ismertségében pont az ellentéte a legendás normandiai katedrálisnak, ami 709-ben még szintén csak egy kis templom volt a hegy tetején.
A község területén már a római korban éltek emberek. Ezt bizonyítja a templom feltárásakor a padozat alól előkerült sírkőtöredék, illetve a templomba beépített nagyméretű római kori téglák. Csempeszt és Kopácsot is 1273-ben említik először.
A templom elődje a Krisztus utáni II-III. század környékén épült. Az 1968-as restaurálások során ebből az időszakból származó síremléktöredékeket találtak.
A katolikus hagyomány szerint Szent Mihály egyike a 7 arkangyalnak, ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan.
A templom első írásos említése 1342-ből ismert, a korabeli Kopács, Csempeszháza és az azóta elpusztult Horó falvak plébániatemplomaként. Védőszentje már ekkor Mihály főangyal, kegyurai pedig Kopács kisnemesi családjai voltak. A feltárások és anyagvizsgálatok eredményeként azonban ismert, hogy a hajó, a szentély és a déli kapuzat már 1250 körül felépült.
Néhány évtizeddel később, de még a XIII. században toldották az épülethez – feltehetőleg Kopáchy Pausa helyi birtokos adományából – a nyugati tájolású tornyot, valamint ekkor alakították ki a templomkarzatot is. Ezt az akkor még fából készült szerkezeti elemet a késő gótikus vagy a reneszánsz korban boltozatos kőkarzattal váltották fel.
1526-ban a kopácsi nemesek áttérésével az épület a kopácsi, csempeszházi és koltai evangélikusok anyatemploma lett. 1663-ban a koltai evangélikus templom vette át az anyatemplom szerepét, a kopácsi templom pedig feltehetően ekkor került vissza a római katolikus egyházhoz.
Korabeli egyházlátogatási jegyzőkönyvek alapján 1698-ban már kőkarzata volt a templomnak, tornyában egy harangot helyeztek el, az épületet zsindely fedte, a hajó belső famennyezetét pedig ekkor még festették.
A templom a kopácsi falurészen, sövénnyel elkerített, mintegy 1,5 méter magas mesterséges dombon áll. A halom építésével egy időben a templom védelmére körkörösen széles árkot alakítottak ki, a XX. század elejéig sekély tavacska vette körbe az épületet. A templomnak otthont adó dombot a XIX. századig temetőként is használták.
A kelet–nyugati tájolású egyhajós csempeszkopácsi téglatemplom a romanika stílusjegyeit viseli magán.
A vakolatlan, mészhabarccsal kötött vörös nyerstégla homlokzatú, téglalap alaprajzú hajó keleti oldalához a szintén téglafalazatú, félköríves apszisú, (az apszis (görög-latin: kiöblösödés, boltozat) eredetileg a klasszikus római építészetben a bazilika legtöbbször félkörös, fülke alakú része, amelyben a szószék állt. Tágabb értelemben a templom szentélyének végződését jelenti.) keskeny szentély, nyugatról pedig a világosabb téglából épült, négyzet alaprajzú harangtorony csatlakozik melyet később építettek a templomhoz.
A XIII. századi építkezéskor korábbi, római kori épületek falazóanyagát is felhasználták, főként téglát, de a feltárások során egy ókori sírkőtöredék is felbukkant.
Gazdagon faragott oromzatos, bélletes kőkapuja (a bélletes kapuban fokozatosan szűkülő kapuzatok sorakoznak, melyek díszítése egységes: pilaszterlábazatokból, pilaszterekből, pilaszterfőkből, majd a timpanont keretező ívelt hengeres tagból állnak) a templom déli oldalán nyílik.
Bélletét 12-12 elemből álló kettős normann fogazatból alakították ki, a nyugati kapuoszlop bimbófejes záródású, a keletit sárkánymotívum koronázza, ezeket pedig indadíszes vállkövek zárják le.
Az általuk képzett fejezetsoron ül a kapu nyeregtetős timpanonja, benne a félköríves kettős normann fogazattal és további pálcadíszekkel keretezett ívmező.
Az ívmezőben elhelyezett háromkaréjos lóheremotívumban Agnus Dei-ábrázolás, a keleti irányba visszaforduló Isten báránya látható.
Ezt levél- és tobozmotívumok, valamint a köztük megbújó, hátrahajtott fejű sárkányok díszítik. Ugyanez az ábrázolás ismert a közeli Ják, Magyarszecsőd és Domonkosfa templomairól, a feltételezések szerint a kopácsi templomkapu is a jáki Szent Jakab-kápolnán dolgozó kőfaragók munkája.
A hajó déli falát mintegy 4,5 méteres magasságban két félköríves záródású résablak tagolja, az északi fal ablaktalan.
A szentély déli falában látható vakablak recens fejlemény.
A lábazatot és a koszorúpárkányt téglaprofilozással alakították ki. Az eresz feletti párkányzatot a déli fal mentén legömbölyített, ívsoros, az északin szögletes fogazattal látták el. A szentélyt koronázó párkány fogrovatait a XVII. században kifestették, ennek nyomai ma is láthatóak.
A hajón nyeregtetős kialakítású, a szentély felett pedig félkúpsüveg fa fedélszék ül, mindkettőt cseréphéjazat fedi.
A harangtorony déli oldalában egy másik, félköríves záródású bejárat látható, amely eredetileg a torony és a harangok megközelítését szolgálta, de miután a torony és a hajó közötti belső átjárást kialakították, a templomra is ez az ajtó szolgált. A torony falsíkja tagolatlan, törzsét párkányzat nem bontja meg, egyedül a templom más részeitől eltérő lábazat ül ki 5-10 centiméterre mintegy 50 centiméteres magasságig.
Az északi és déli toronyhomlokzatok felső két szintjén román stílusú ikerablakok nyílnak. A keskenyebb, de magasabb alsó ablakok osztósudarainak fejezetei sásleveles díszítésűek, míg a felső ikerablakok kockafejezetes vállkőben zárulnak.
A torony keleti és nyugati falain csak egy-egy alsóbb helyzetű ikerablakot alakítottak ki.
A nyugati toronyfalon az ikerablak alatt további román kori világítónyílások, felette pedig egyszerű félköríves ablak látható.
A templomtorony ablakainak Nyugat-Magyarországon egyedülálló sajátossága, hogy egyes osztósudarai négy húsos levél motívumából áttörten kialakított kőtalapzaton állnak. A torony barokkos tetőzetét vélhetően a XVII. század végén alakították ki, a kereszt és a kereszttartó gömb is ebből az időszakból származik.
A hajót a födém szintjén kazettás famennyezet, a szentélyt félgömbkupola fedi, a déli és északi hajófalakon az oromzatok közelében falifülkéket helyeztek el.
A hajót a szentélytől egy hármas fejezettagozatos pillérpáron ülő diadalív választja el, a diadalív északi oszlopánál egy középkori szentségfülkét is feltártak. A templom belső falát már a XIII. századi építés idején bevakolták és kimeszelték, a falifülkékbe és a szentély belső falsíkjára pedig apostolok festett alakjai kerültek. 
A szentély boltozatán látható, késő reneszánsz, kora barokk stílusú festményeket már a katolikus időkben, de még a XVII. században alakították ki. Ezek az isteni erények, a hit, remény és szeretet allegorikus alakjait ábrázolják.
A Szent Családot a Szentháromsággal együtt ábrázoló, levéldíszes keretű oltárkép 1758 előtt keletkezett, alkotója ismeretlen. A keretezést a templom védőszentje, Mihály arkangyal faszobra koronázza. Az 1970-es években helyezték el a szentélyben a mészkőből készült oltárasztalt.
Csempeszkopácsra az utazó ritkán téved véletlenül… A nagyon szépen felújított templomot rendszeresen keresik fel zarándokcsoportok hazánkból, és a környező országokból.
A hasonló stílusban épült Veleméri Szentháromság templom sokkal ismertebb. De mindenképpen érdemes ide is ellátogatni.
Velemértől Csempeszkopács csak 70 km távolságra van, és útközben megállhatunk a szintén most felújított Jáki Templomnál is.
Élmény és fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu
Térkép: Csempeszkopács
Információk: Wikipédia