Sokáig tervezgettem az utat ebbe a Múzeumba, de valahogy mindig más került előtérbe, mert amerikai viszonylatban nincs túlzottan távol, de hát mégiscsak öt és félórás kocsikázásra van tőlem. 

Persze abszolúte megérte a fáradtságot, hiszen olyan legendás gépek sorakoznak itt fel, amiket érdemes megnézni. Több mint 300 légi- és űrjárművet bemutató, a 32 hektáron elterülő múzeumban. A képek magukért beszélnek, de azt még had jegyezzem meg, hogy rögtön a bejáratnál egy olyan dugattyús motor fogadott, amiről még csak nem is hallottam.

Persze ami még jobban megdobogtatta a szívemet az egy három hengeres csillagmotor volt, aminek egy hazánkból kivándorolt Székely nevezetű úriember volt a megálmodója. 

A terület hatalmas, mindenkitől azt hallottam, hogy minimum két napot szánjak a bejárására. Persze nekem csak egy napot sikerült leszerveznem. Ezért igyekeztem szisztematikusan megnézni a gépeket mind a fedett mind a kültéri részeken. Mondanom sem kell, hogy a csillagmotorral ellátott gépeket igyekeztem elsősorban megnézni.

Az olyan legendás gépek, mint az SR 71-es együtt kiállítva az indító kocsijával megbabonázott. Az csak egy külön ráadás volt, hogy egy idősebb kerekes székes úriember is ott volt, aki ennek a gépnek volt az antenna rendszer karbantartója.

SR-71 Blackbird

SR-71Blackbird

A másik kis kitérőm a csillagmotoros gépektől az orosz sugárhajtású vadászgépek voltak, meg persze a Mi 24 es harci helikopter, ami a sorkatonai pályafutásom alatt is társam volt fél évre Szentkirályszabadján. Persze Szentkirályon volt MI-8-as és Mi 17-es is.

MIL MI-24D HIND-D

MIL MI-24D HIND-D

MiG-21PF

MiG-17PF

MiG-17F

MiG-15UTI

MIKOYAN-GUREVICH MIG-29 FULCRUM-A

A B-36 os hatalmas mérete indokolni látszik a 3-3 darab Pratt and Whitney R4360 csillagmotort egyenként 3800 Le-vel (4 soros, soronként hét hengeres csillagmotor:4×7=28 dugattyú, ami összesen 6×28=168 db dugattyút jelent) és a plusz tolóerőt biztosító sugárhajtóműveket(4 db GE J-47 ).

CONVAIR B-36J PEACEMAKER

3-3 darab Pratt and Whitney R4360 csillagmotor

A személyes kedvenc gépemet is felleltem itt, ami egy AN-2 es. Sajnos csak a kiállítandó gépek területén volt a törzs, szárnyak és vezérsíkok nélkül. Nagyon érdekes, hogy a minden bizonnyal amerikai változata majdnem pontosan mellette volt a kiállított gépek között. Persze ettől még kitartó lelkesedéssel fókuszáltam, hiszen ezt a gépet is csillagmotorral szerelték.

GRUMMAN AF-2S GUARDIAN

A majd egész napos séta után a tikkasztó sivatagi napon is meglepett egy helikopter. Első ránézésre azt hittem, hogy a Magyarországon méltán kiérdemelt jó hírnevéről ismert Kamov 26-os helikopterre bukkantam az Arizóniai Tucsonban de ez egy a Kaman Aircraft Ltd. által gyártott synchropter volt. Persze tudom, hogy a rotor elrendezés távolról sem stimmel, de mégis, valahogy mégiscsak felfedezni véltem a közös vonalakat.

KAMAN HH-43F HUSKIE

KAMAN OH-43D

KAMAN OH-43D 

A kiszolgált DC sárkányszerkezetek megihlették néhány művész fantáziáját.



A nem megfelelő karbantartásról esetleg rosszul beállított nyomatékkulcsról vagy akár anyaghibáról is árulkodhat egy elszabadult henger, ami után minden bizonnyal megemelkedett az olajfogyasztás…..

A 747-100-as közelről még mindig lenyűgöző látványt nyújt

BOEING 747-121

hajtómű: Whitney JD9D-3

Azzal a határozott tervvel indultam hazafelé, hogy ide még vissza kell jönnöm és a lezárt részekre is valahogyan be kell jutnom. 

PIMA AIR & SPACE MUSEUM

Képek és szöveg: Csonka Péter / CPG Publication

Térkép: PIMA