Pünkösdhöz közeledve az idei évben kicsit rendhagyó módon emlékezünk!
2017-ben volt 50 éves a Szentendrei Skanzen, amikor is közel 30 szellemi kulturális örökséget őrző közösség mutatkozott be, különböző programokkal, bemutatókkal, zenével és tánccal! Ebből a 30-ból most kiragadnánk egyet, mely igen kedves a szívünknek és gyönyörködtető a szemünknek! Ez pedig nem más, mint a SÁRKÖZ!
Sárközben a sajátságos, gazdag népművészet kialakulása a református lakosság 19.-századi Duna szabályozását követő ármentesítés utáni gyors meggazdagodásból következett.
A jellegzetes szőttes- és hímzéskultúra, a gyöngygallér, a színes, nemes anyagokból álló viselet, az ahhoz tartozó kiegészítők – a gabóca csipke, a tornyosbársony – a nyelvjárás és a tájegységre jellemző népdalok és táncok együttesen határozzák meg a sárköziek kulturális önazonosságát.
Mindez manapság a Sárközi Lakodalom elnevezésű rendezvényen jelenik meg egyszerre, így a program a sárközi népművészet és folklór átadásának, továbbélésének, láthatóvá válásának jó alkalma.
A ma élő és alkotó sárközi kézművesek, hagyományőrző egyesületekben tömörülő néptáncosok, népdalénekesek, népzenészek a hagyományok életben tartói és továbbadói.
A sárközi népviselet a magyar népviseletek közül a legrégibb formájú, legdíszesebb és a legdrágább anyagokból készült.
A szoknyák anyaga selyem és bársony, igen gazdagon díszítve.
Az alakításban és szépítésben mindig a sárközi nők vezettek, itt minden stílus, technika és ornamentika megtalálható.
A sárköziek az úri divat, a takácsmesterek, a délszláv és más környező népek hatásait befogadták, és önállóan feldolgozták, öltözetük ugyanakkor megmaradt tipikus paraszti viseletnek: nemek, korosztályok, családi állapot szerint különbözött, s alkalmazkodott a különféle évszakokhoz, a munkához és az ünnepnapokhoz.
A férfi viselet ezzel szemben nem nagyon tért el az országostól, lassabban is változott, és a századforduló idejére elvárosiasodott.
A módosabb házaknál akár 20 öltöző ruha is volt. A lányok minden úrvacsorakor új ruhát kaptak (hatszor egy évben).
A kor előrehaladtával az idősebb nők ruhái egyre sötétebbek lettek, elhagyták róluk az élénk színeket.
A gazdag családokban a nők öltözködésükkel fejezték ki a vagyonukat, ami leginkább a drága anyagokon és a díszeken volt látható.
A ruha árától függött a díszítés. A selymet a Franciaországi Lyonból, míg a gyöngyöt és a pántlikát Csehországból hozatták.
Forrás: © Babamúzeum Decs
http://szellemikulturalisorokseg.hu/
Fotó: gogogo.hu / Farkas Attila
