Romani Design kiállítás az Iparművészeti Múzeum Ráth-villájában

Romani Design kiállítás nyílt a Ráth-villában

A Körforgásban című sorozat keretében arra kérünk kortárs dizájnereket, hogy miután megismerkedtek a múzeum gyűjteményével, válasszanak ki egy tárgyat, tárgycsoportot, ami munkájukat inspirálja, és azokra reflektálva hozzanak létre saját dizájnt. Az ily módon megszületett műtárgy maga is gyűjteményünk részévé válik. A sorozatot 2018-ban az Artista Stúdió kiállításával indítottuk útjára. majd Maria Jeglińska lengyel dizájner, a budapesti Fazekas Valéria kalapdizájner, és .. negyedikként a cseh DECHEM Studio volt a meghívottunk.

A Romani Design tervezői összesen hat műtárgyat választottak a múzeumgyűjteményéből. Ezek mind Szűz Máriát vagy női szenteket ábrázoló szentképek, melyek inspirációjára hat elbűvölően gazdag mintázatú női öltözéket és hozzájuk illeszkedő kiegészítőket készítettek az alkotók. Egy új elemmel egészült ki a Körforgásban sorozatnál megszokott munkafolyamat. Az együttműködés kurátorként arra ösztökélt bennünket, hogy lépjünk ki a múzeum falain túlra, és teremtsünk közösen valamit, ami a rítusok szintjén is összekapcsol minket. A Csatkán évente megrendezésre kerülő roma búcsún a hagyomány szerint a roma hívek adományként díszruhát varratnak a Mária-kegyszoborra, melyet óránként átöltöztetnek. A múzeum felkérésére a tervezők készítettek egy öltözéket a csatkai Mária-szoborra is. Ez a tárgy nem fizikai mivoltában került a gyűjteménybe, hanem csak a hozzá kapcsolódó folyamatot, történetet gyűjtöttük be. A csatkai Mária-kegyszobor ruhatárában pedig otthagytuk azt a ruhát, mely a Körforgásban sorozat keretein belül jött létre.

A Romani Design a világ első roma divatstúdiója. A stúdiót 2010-ben megalapító testvérpár, Varga Erika és Varga Helena küldetése, hogy a divat és az iparművészet eszközeivel segítse a romák társadalmi-kulturális presztízsének építését. Kézműves dizájntermékeikkel az autentikus roma népviseletet helyezik kortárs kontextusba. Kollekcióikban szívesen ötvözik a roma és a magyar folklór elemeit, hiszen a két kultúra évszázadok óta szervesen kapcsolódik egymáshoz. Az Iparművészeti Múzeum kezdettől fogva szoros kapcsolatot ápol a tervezőkkel. Büszkék vagyunk arra, hogy a Romani Design a múzeum főépületében tartotta első önálló divatbemutatóját (Divattal az elfogadásért, 2011). A 2017-es tavaszi-nyári Wanderers of the Worlds kollekció egy része pedig bekerült a kortárs dizájn gyűjteménybe.

A kiállítás-sorozat történetében először, a dizájnerek összesen hat műtárgyat választottak a múzeum gyűjteményéből. Ezek mind Szűz Máriát vagy többségükben női szenteket ábrázoló szentképek, melyek inspirációjára hat elbűvölően gazdag mintázatú női öltözéket és hozzájuk illeszkedő kiegészítőket készítettek az alkotók.

Élettel teli, vibráló színű kiállítótérben csodás ruhaköltemények: 2021. szeptember 24-től látogatható a Körforgásban: Romani Design időszaki kiállítása a Ráth-villában. Az Iparművészeti Múzeum évek óta zajló kiállítás-sorozatának újabb állomásaként Magyarország első roma divatstúdiójának alapítói, Varga Erika és Varga Helena terveztek a múzeum műtárgyai által inspirált öltözékeket, amelyek a kiállítás koncepciójának hagyományai szerint a múzeum gyűjteménybe kerülnek majd be.

A vendégeket dr. Horváth Judit, a kiállítás kurátora, a múzeum Kortárs Design Főosztályának vezetője köszöntötte. Ezt követően a kiállítás egészéből áradó erős energiát és a testvérpár által megalkotott ruhák kiemelkedően kreatív megoldásait emelte ki beszédében Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója. Meglátása szerint a múzeum hagyományos funkcióin túl műtárgyait inspirációként fel tudja kínálni az alkotók, művészek számára. Véleménye szerint erről szól a Körforgásban című kiállítás-sorozat, ahol az alkotási folyamat és az együttgondolkodás mindkét fél számára rendkívüli hozzáadott értékkel bír.

A kiállítást Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a Var​ga testvérek által kitalált öltözékek túlmutatnak a drapéria iparművészeti megjelenésén és kézzelfogható új kulturális tartalmat hoznak létre.

Az általuk készített ruhadarabok a roma történetiség, a folklór és vallásosság jegyeit egyaránt hordozzák: élénk színeikkel és temperamentumos közvetlenségükkel a roma kultúra szempontjából önazonos, designjukban pedig kifejezetten trendi alkotások jöhettek létre.

További információk: Iparművészeti Múzeum