Aerosport

Modellezés és a mydronespace applikáció

A modellezés a repüléssel való ismerkedés legköltséghatékonyabb formája. Hársfalvi Pál, a Magyar Modellező Szövetség elnöke, valamint a Repülő és Légisport Szövetség alelnöke a modellezést elsősorban a technika iránt érdeklődő fiataloknak és azoknak a felnőtteknek ajánlja, akiknek mindez kimaradt a fiatalkorukból, és nem elégszenek meg azzal, amit az autóvezetés vagy más technikai sportok nyújtanak.

A 10-11 éves fiúk és lányok már nagyon szívesen építenek modelleket és játszanak velük. Van olyan kategória, amelyben már 15-16 éves versenyzők végeznek a felnőttek előtt a világ és európa bajnokságokon. Szerinte ezért nagyon sajnálatos, hogy a magyar szabályozás a 16. életévben határozta meg a korhatárt, hiszen így azokban a kategóriákban is lehetetlenné tették a fiatalok önálló felkészülését, ahol eddig ez lehetséges volt. 

Autó, hajó, helikopter, drón és repülőmodell – ezek a fő szakágak, amelyeken belül rengeteg a kategória – az élethű makettektől a 300 km/h sebességgel száguldó sebességi modellekig. A kategóriák egy részében a pilóták ügyességi szempontból mérik össze felkészültségüket, más esetekben a technikai felkészültségnek nagyobb a szerepe.

Hársfalvi Pál elmondta, hogy természetesen van átjárás a különböző szakágakon belül, de ez inkább csak hobbiszinten valósul meg. Kifejtette, hogy önmagában egy-egy kategória ma már olyan szintű felkészültséget igényel, hogy ritka az a versenyző, aki több szakágban is sikeres. Az viszont gyakori, hogy a modellezők fiatalabb korukban az ügyességi számokban versenyeznek, amikor pedig a reflexek már kicsit lelassulnak, inkább a makett vagy technikai jellegű számokra állnak át, vagy megmaradnak hobbimodellezőnek. 

Kiemelte, hogy óriási előnyt jelent a modellezés azok számára, akik pilóták szeretnének lenni. A modellezők egyrészt megismerkednek az aerodinamika alapjaival, másrészt megtanulják a gyakorlatban, hogy a repülés bizony nem játék. Pályafutásuk során ugyanis elég hamar találkoznak kisebb-nagyobb balesetekkel, és elsajátítják, hogy a levegőben a fegyelem, a pontosság, a szabályok betartása nem opció, hanem az egyetlen követendő magatartás. 

Mint Hársfalvi Páltól megtudtuk, a Vitorlázó modellek Covid-19-világjárvány miatt elmaradt Európa-bajnokságát Szatymazon szeretnék megrendezni augusztusban. Egyúttal remélik, hogy június elején egy nagy nemzetközi repülőnappal megnyithatják a járványmentes idényt. Természetesen minden kategória szeretné megrendezni a nemzeti bajnokságát is, ami számos kategória esetében nemzetközi versenyekkel van összekötve. A Szövetség weboldalán mindenki számára elérhető eseménynaptárban nemcsak a versenyekről, de ez eredményekről is beszámolnak.

“Még a repülése is olyan, mint az igazinak!” – hangzik el sokszor, amikor a levegőben szárnyalnak a modellek. A repülés és a repülőmodellezés történetét, együtt fejlődését ismerő szakemberek biztosak benne, hogy a  repülőgépvezető-képzés legalaposabb, leghatékonyabb módja, ha a növendékeket a modellezésen keresztül vezetik be a pilótaképzés folyamatába.

A modellrepülés lenyűgöző világához bárki bármikor csatlakozhat, modellezni pedig egy közösségben vagy klubban a legjobb. Győr városától délre található az SRCM Airfield [… erfíld] modellreptér, amelyet a 2007 áprilisában alakult Sokoró RC Modell Közhasznú Sportegyesület alapított és tart fenn.

Mint az Egyesület elnöke, Visi Ákos az Aerosportnak kiemelte, egy modellezőklub a sportágat, hobbit már hosszabb-rövidebb ideje űző, a modellezést kedvelő és tisztelő emberek közössége, ezért a klubélet nagyon fontos a modellezéssel csak most ismerkedők számára, hiszen olyan társak veszik őket körül, akik már több tudással és nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, így segíthetik fejlődésüket, ami sok kudarcélménytől és felesleges anyagi ráfordítástól óvhatja meg a kezdőket. Ezenkívül a klub versenyein a tagok összemérhetik tudásukat, a jó hangulatú és sikeres modellezőbemutatók pedig szintén összekovácsolják őket. Egy jól működő, összetartó klubban új barátságokat lehet kötni, a modellezők családjának is számos programot szerveznek, így együtt is el lehet tölteni a szabadidőt. 

Visi Ákos a 2020-as esztendővel kapcsolatban elmondta, hogy a járványhelyzet miatt sajnos igen korlátozottak voltak a rendezvényszervezési lehetőségeik, ezért a nagy múltú, immár 7. Jetmodell Találkozót csak csökkentett pilóta- és nézőszámmal tudták lebonyolítani. A céljuk inkább egy “szakmai” találkozó megrendezése volt – hogy találkozhassanak a hazai és külföldi modellező barátaikkal és együtt repülhessenek.

Végül közel 60 repülőmodellel 30 hazai modellező látogatott el a sokorói modellrepülőtérre, Ausztriából és Németországból pedig körülbelül 15-en tisztelték meg jelenlétükkel a Találkozót – ők 12 nagy modellt hoztak magukkal, amelyek között voltak itthon csak nagyon ritkán látható különlegességek is.

A Sokoró RC Modell KSE elnöke az idei tervek kapcsán kifejtette: remélik, hogy 2021-ben már a korábbi évekhez hasonlóan szervezhetnek és tarthatnak majd rendezvényeket, így ha lehetőségük lesz rá, mindenképpen szeretnék megrendezni a 8. Jetmodell Találkozót és Modell Repülőnapot. Visi Ákos hangsúlyozta: klubjuk nagyon fontosnak tartja az utánpótlás-nevelést is, ezért az esztendőt szeretnék új tagok toborzásának szentelni, ennek népszerűsítése céljából számos nyílt napot tartanak majd a modellező repülőterükön a hobbi iránt érdeklődő gyermekek és szüleik számára. A programokról a Sokoró RC Modell KSE Facebook-oldalán tájékozódhatnak.

Az élethű modellek között számos, teljes egészében saját készítésű gépet is láttunk a Sokoró RC modellrepülőtéren megrendezett baráti találkozón. A modellezők között nagy megbecsülésnek örvendenek a modellek készítésének mesterei – közülük is kiemelkedik például a Németországban élő Mayer Béla, aki évről évre egy-egy gyönyörű modellel lepi meg a repülés szerelmeseit. 

Modelljei sorra a magyar tervezésű gépek közül kerülnek ki – megalkotta a többi között a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület egyik alapító tagja, Lampich Árpád által tervezett L–2 Róma modelljét. Ennek az építése 2018. október elején kezdődött, és az első felszállásra mintegy 5 és fél hónap múlva, 2019. március 23.-án került sor. 2020-ban pedig már a Rubik Ernő gépészmérnök tervezte Vöcsök 81-gyel vett részt több modellező találkozón. A legendás gép pontos neve R-07b Vöcsök, és 1938-ban repült először. Az eredeti tervek alapján 1981-ben készült replikája kapta a Vöcsök 81 nevet, amely pár éve teljes felújításon esett át és a mai napig repülőképes. 

Mayer Béla elmondta, hogy a gép formavilàga fogta meg – a törzs hátsó rács-szerkezete, a sok-sok merevítésre használt bowdenezéssel. 

Elsőként, 2019 őszén a dunaújvárosi repülőtér hangárjában körbefotózta a Vöcsök 81-et, hosszas számolgatás után pedig választása az 1:1,5 méretarányra esett. Mindez számokban kifejezve azt jelenti, hogy a modell 7,73 méter fesztávú, 4,2 méter hosszú, repsúlya pedig 23-25 kg között van, vagyis mérete az igazi 66%-a.

Ezután a “tervrajz-vadászat” következett. Miként Mayer Béla az Aerosportnak felelevenítette, hamar rá kellett jönnie, hogy a fellelhető tervek nem lesznek jók, mert nagyon kicsik, és módosítva, “torzítva” lettek. Tornyai János segítségével sikerült felvennie a kapcsolatot Révy Laci bácsival, akinek révén 2019 decemberében hozzájutott a lassan 100 éves tervrajzok másolatához.

Az érdemi munkát 2020. január elsején kezdte el, amelynek során lassan összeállt a törzs hátsó vázszerkezete. Főként fenyőlécekkel, valamint nyár- és nyírfa rétegelt lemezekkel dolgozott.

A szárny bordáit nem a mai közkedvelt CNC-marógéppel, hanem hagyományos módon, két sablon alapján alkotta meg. A 24 órás száradási idő miatt egy nap alatt 2 bordát fejezett be, így a szükséges 38 borda közel 20 nap elteltével, míg a törzs és szárnyak részleges palánkolása – 0,6 mm-es rétegelt lemezzel – több hónap és sok-sok munkaóra után készült el.

A modell 5 és fél hónap múlva, 2020. június 19-én repült először – ahogy Mayer Béla felidézte, az egyik csűrő meghibásodásának ellenére a modell végül karcolás nélkül landolt. A hiba kijavítása óta pedig már minden gördülékenyen megy – a Vöcsök 81 már több repülést teljesített sikeresen. 

 

Sokan drónok reptetésével kezdik a “modellezést”. Hársfalvi Pált, a Magyar Modellező Szövetség elnökét arról is kérdeztük, hogy a drónozók számára milyen lehetőségek kínálkoznak más típusok megismerésére. Nem könnyű az átállás, hacsak nem dönt úgy a pilóta, hogy a modellt is robot- vagy giroszkóp-támogatással szeretné vezetni – hangsúlyozta a szakember. Amiben a modellezés többet nyújt, az a látvány, és a feladat bonyolultsága: egy 3 méteres vitorlázórepülő-modell látványa – legyen az makett vagy versenymodell – lenyűgöző. Egy műrepülőmodell mozgása félelmetes, egy 350 km/h sebességgel száguldó Jeté pedig hátborzongató.

Hozzátette: a modellrepülés és a drónrepülés alapvetően más feladat. A hagyományos drónok lényegében a légtérben bárhol elhelyezett fényképezőgép- vagy kameraállványnak tekinthetőek, ahol a pilóta feladata a kamera, illetve a kamerával rögzítendő feladat kiszolgálása. Ezzel szemben a repülőmodellek esetében a pilótához közeli légtérben a modellnek magának kell feladatokat végrehajtania, és ezt szolgálja ki a pilóta, ezt elemzi vagy ellenőrzi a versenyek során a bíró, vagy ezt értékeli tapssal a közönség egy repülőnap alkalmával. 

2021-től megváltoznak a pilóta nélküli légi járművekre, azaz a drónokra vonatkozó szabályok Magyarországon. Hársfalvi Pál, a Magyar Modellező Szövetség elnöke, valamint a Repülő és Légisport Szövetség alelnöke kiemelte, szeretnék, ha az EU-rendelet 16. cikkének értelmében a modellező tevékenység egyesületi keretek között a légügyi hatósággal egyeztetett szabályok szerint, de a lehető legkevesebb korlátozással működhetne. A modellezés ugyanis semmilyen veszélyt nem jelent, mint ahogy 100 éve sem jelentett soha a privát szférára. A modelleken ugyanis nem kell és a legtöbb szabályzat szerint nem is lehet elhelyezni adatrögzítő berendezést. Így álláspontjuk szerint azok a szigorú szabályok, amelyek bevezetése folyamatban van, teljesen indokolatlan, az utánpótlás-nevelést gyakorlatilag lehetetlenné teszi.

Számos kisebb módosítás mellett, szeretnék 12 éves kortól engedélyeztetni az egyesületi keretek között végrehajtható műveleteket, valamint azt, hogy eseti légtér igénylés kötelezettség a kijelölt modell repülőtereken akkor se legyen szükséges, ha 120 m-nél magasabban üzemelnek a modellek. Szeretnék, ha kikerülne a törvényből, hogy az elkülönítésért a távoli pilóta felel, és ha belekerülne, hogy légi jármű észlelésekor a modellnek – ahogy eddig mindig is – azonnal le kell szállnia, és 20 m alatt kijelölt versenypályán végrehajtott repülésre (FPV) ne kelljen semmilyen engedély.

A január 1-jén életbe lépett dróntörvény szabályozza a magyarországi drónhasználattal kapcsolatos tevékenységeket, valamint arról is rendelkezik, hogy 2021. január 1-jétől csak a HungaroControl mobilalkalmazásának használatával reptethetők a pilóta nélküli légi járművek. A mydronespace célja, hogy elősegítse a szabályos drónreptetést és támogassa a drónpilóták helyzettudatosságát a hatályba lépő jogszabállyal összhangban. Fontos kiemelni, hogy a törvény értelmében lakott terület felett továbbra is csak eseti légtérben szabad pilóta nélküli légi járművet üzemeltetni. Az eseti légtér kijelölését pedig az eddigi gyakorlatnak megfelelően a katonai légügyi hatóságnál lehet kérelmezni. Mindez azt jelenti tehát, hogy a lakott terület feletti repülések végrehajtása során nem elegendő a HungaroControl mobilapplikációjának használata. Lakott területen kívül, az alkalmazásban történő pár perces regisztráció és a repüléssel érintett terület kijelölése után a drónpilóták meg is kezdhetik a repülésüket.

Fel