A húsvéti nyúl trabanttal érkezett – Kéthely
A Balaton nyugati medencéjének közelében évtizedek óta látogatható az ország legnagyobb betleheme. Vörstől pedig alig negyed óra távolságra található Kéthely, ahol immár hagyománnyá vált,…
A Balaton nyugati medencéjének közelében évtizedek óta látogatható az ország legnagyobb betleheme. Vörstől pedig alig negyed óra távolságra található Kéthely, ahol immár hagyománnyá vált,…
Körülnéztünk a főváros legismertebb ünnepi vásáraiban. Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Advent…
A Balaton térsége Magyarország kerékpáros paradicsoma. A tó körüli bringakörről letérve, a parttól eltávolodva ma már több, mint hetven izgalmas, új élményeket ígérő kijelölt…
Pünkösd Vasárnap az Ófaluban (2023. május 28.) Hollókő ragaszkodik hagyományaihoz és népszokásaihoz, az egyik ilyen a Pünkösd, amikor megelevenednek a régi pünkösdi népszokások az…
Művészetek meghökkentő otthona, apátsági könyvtár, városnézés – Ismerjük meg igazán Stájerországot! 5. rész Ha vége a nyárnak, a forróságnak, már szívesen sétálunk naphosszat a…
„Időutazás”-túra Stájerországban – Ismerjük meg igazán Stájerországot! 3. rész Boszorkányok pedig vannak, voltak, sőt múzeumuk is van, például Stájerország egyik szép várában. Egy…
Ausztria „zöld szíve” – Ismerjük meg igazán Stájerországot! 1. rész Lehet, hogy egészen közel van az a hely, ahol rengeteg felfedeznivaló vár ránk? Sokunknak…
Tavak, termálfürdők, és a vulkán öröksége – Ismerjük meg igazán Stájerországot! 4. rész Stájerországot öt témára bontva mutatjuk meg sorozatunkban – ebben a részben…
Gleccsertől a borig – két keréken – Ismerjük meg igazán Stájerországot! 2. rész Elég egy biciklit vagy egy jó túracipőt vinni, a pazar látnivalókat…
Időutazásra csábítanak az utcák, az épületek Firenzében, de milyen érdekes, ha alaposabban megismerjük a város történeteit, rejtett szépségeit, sajátos ételeit, és magukat a firenzeieket.…