Dédszüleink idejében természetesnek számított a többgenerációs együttélés. Az idősebb és fiatalabb generáció között nem volt ekkora szakadék. A nagyszülők a szülők és az unokák napi kapcsolatban álltak, támogatták egymást, még akkor is, ha az együttélésből konfliktusok is származtak. A társadalom változásai nyomán a nemzedékek közötti kapcsolatok is megváltoztak, nőttek a generációk közötti különbségek.
A család szerepe a nemzedékek közötti kommunikációban, együttműködésben kiemelten fontos. Kutatások bizonyítják, hogy a nagyszülők és az unokák kapcsolatának meghatározó szerepe van a gyerekek személyiségfejlődésében, másfelől segíti az időseket aktivitásuk megőrzésében. Ha nincs meg a generációk közötti kapcsolat az veszélyezteti a társadalmi összetartozást.
Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően a várható életartam megnőtt, ma több idős ember él a Földön, mint korábban bármikor. A fejlett országok tekintetében ez az egyik legnagyobb társadalmi siker és egyben a legnagyobb kihívás is.
A társadalomban az idősekről alkotott kép általában negatív, ami tovább rontja ennek a generációnak az önértékelését. Az ENSZ Idősügyi Programja is nagyon fontosnak tartja az időseket érintő kérdések beillesztését a társadalmi fejlesztési prioritások közé.
A globalizáció és az infokommunikáció hatásai nyomán a társadalom is átalakulóban van, a többgenerációs családmodell aránya jelentősen csökkent. Sem az idős sem a fiatal korosztály nem támaszkodhat a hagyományos társadalmi szerepek forgatókönyveire és az együttműködés tradícionális normáira. Fel kell ismernünk a generációk közötti együttműködés fontosságát, hogy a fiatalok és idősek kölcsönösen tanuljanak egymástól, megismerjék a múltat és közösen beszéljenek a jövőről.
