A holnap

Elektronikai hulladékok

Egy ENSZ felmérés szerint csak az elmúlt évben 49 millió tonnát tett ki az elektronikus hulladék mennyisége. Az ENSZ szerint az a fő gond, hogy az érintettek – bár tudnak a negatív környezeti hatásokról – mégsem ismerik fel, milyen méretű problémával állnak szemben. Ennek megfékezésében, a felelős fogyasztásban és az újrahasznosításban döntő szerep jut a vásárlóknak. Annak érdekében, hogy minél nagyobb arányban sikerüljön összegyűjteni az elektronikai és elektromos berendezéseket, folyamatos kampányban hívják fel a szakemberek a lakosság figyelmét a hulladékok elhelyezésének felelősségére. Áruházak, szakkereskedések maguk is üzemeltetnek olyan gyűjtőpontokat, ahol a számunkra már értéktelen eszközöket leadhatjuk. Egyszerűen fogalmazva minden olyan eszköz, amin átmegy az áram, előbb-utóbb az elektronikus hulladékok között köt ki. Minél idősebb egy háztartási gép, annál több energiát fogyaszt és annál több széndioxid kibocsátásáért is felel. Sajnos egy felmérésből az derült ki, hogy a háztartások 93 százaléka, nem tervezi lecserélni a régi berendezéseit, pedig a kibocsátás csökkenését így millió tonnákban lehetne mérni. Szerencsére Magyarországon egyre több pozitív kezdeményezés ösztönzi a fogyasztókat és vállalatokat az energiahatékonyságra, illetve az elektronikai hulladékok megfelelő kezelésére.

Fel