Ösztönöz – számon kér, dicsér- kritizál, bátorít – megdorgál- egy szóval tanít. Azonban az edző nemcsak képez, hanem nevel is. Éppen ezért e hivatás felelősségteljes feladat és nagyon fontos a tréner és a tanítvány közti bizalom. De vajon mindez tanulható-e? Kikből lehetnek jó tanítók a sport területén? Valójában igényel e képzést e terület? Az öt kontinensről érkező sportolókból Magyarországon eddig 1868 edzőt képeztek a Testnevelési Főiskolán. Itt szerezte meg 1982-ben Kovácshegyi Ferenc is szakedzői diplomáját. 37 éve dolgozik edzőként. Munkáját a válogatottban kezdte, dolgozott Szécsi Tamással, az utóbbi 13 évben pedig Gyurta Dániel útját egyengeti – kollegáival együtt. Napjainkban, elméletben és gyakorlatban is továbbadja tudását a felnövekvő edző generációknak. Sportolni öröm, számos sikerélmény hordozója, ezért az edző kezében óriási lehetőség és egyúttal felelősség is van. A tanárnak a gyermeket, a sportolót és annak lelkületét jobban kell ismernie mint a saját sportágát. Munkássága során a legnagyobb cél az, hogy olimpikont neveljen a legtehetségesebb tanítványaiból. Szent-Györgyi Albert szavai ma is megfontolandóak: miszerint „A sport a test útján nyitja meg a lelket. A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma… A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a „fair play”, a nemes küzdelem szabályaira.”