Színes varázslat a folyóparton – Szentendre
Egy természetes szépséggel találkoztam Budapesttől röpke távolságra északra. Nem ez volt az első “randink”, de úgy érzem egyre inkább rabul ejt! Körberepülhetjük évtizedeken keresztűl…
Egy természetes szépséggel találkoztam Budapesttől röpke távolságra északra. Nem ez volt az első “randink”, de úgy érzem egyre inkább rabul ejt! Körberepülhetjük évtizedeken keresztűl…
Az Őrség épített történelme több mint ezer évre nyúlik vissza. Azzal kezdődik, hogy a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen ered…
Franciaország egyik legszínesebb régiója a mediterrán tenger közelében lévő déli vidék. Aki azt gondolja, hogy a színes forgatagot nem lehet fokozni, annak ajánlunk egy…
A világ szinte minden természeti csodája felfedezhető Új-Zélandon, a legjellemzőbb életérzés pedig ebben a különleges országban a nyugalom és a tisztelet. Mindez igen nagy…
Művészetek meghökkentő otthona, apátsági könyvtár, városnézés – Ismerjük meg igazán Stájerországot! 5. rész Ha vége a nyárnak, a forróságnak, már szívesen sétálunk naphosszat a…
„Időutazás”-túra Stájerországban – Ismerjük meg igazán Stájerországot! 3. rész Boszorkányok pedig vannak, voltak, sőt múzeumuk is van, például Stájerország egyik szép várában. Egy…
Ausztria „zöld szíve” – Ismerjük meg igazán Stájerországot! 1. rész Lehet, hogy egészen közel van az a hely, ahol rengeteg felfedeznivaló vár ránk? Sokunknak…
Tavak, termálfürdők, és a vulkán öröksége – Ismerjük meg igazán Stájerországot! 4. rész Stájerországot öt témára bontva mutatjuk meg sorozatunkban – ebben a részben…
Érdemes a balaton északi partján lévő 71-es útról időnként letérni, akár csak egy rövid pihenőre. Erre remek helyszín az ecsérpusztai (vagy ecséri) műemlék templomrom…
Gleccsertől a borig – két keréken – Ismerjük meg igazán Stájerországot! 2. rész Elég egy biciklit vagy egy jó túracipőt vinni, a pazar látnivalókat…