Capri szigete nagyon sok ember bakancslistáján az előkelő TOP10-bent lehet.
Szerencsés egy helyre többször visszamenni, mert olyan dolgokat is láthat az utazó amit az első alkalommal nem nézett meg, hiszen elsőre a kötelező köröket futja le mindenki. Ilyenkor vigyázunk, hogy az útikönyvek címlapos képei nekünk is meglegyenek. Ellenkező esetben a baráti élménybeszámolónál, még azt vágják a fejünkhöz, hogy “Te nem is jártál Caprin????” Persze ilyenkor csak kapkodjuk a fejünket, és fotózunk mindent ami él és mozog…
Így voltam én is ezzel a mesebeli kis szigettel, még valamikor a kilencvenes évek közepén az első utazásnál. A Nápolyból a High speed ferry 50 perc alatt repít bennünket a Nagy Kikötőbe. Arra sem igazán volt idő, és a zárt kabin miatt igazából lehetőség sem, hogy a megcsodáljuk azt a tengert ami körülöleli a parányi kis szigetet.
Capri szigete amennyire, pici annyira sok látnivalót tartogat az utazó számára. Valójában egyébként nem is építészeti csodák tömegét kell várni ettől a helytől, itt nem találunk Colosseum méretű antik romokat, ellenben különleges hangulatot. A szigetnek több fontos része van. Egyrészt a Nagy Kikötő ahova minden túristahajó hajó megérkezik, hiszen csak ez a rész alkalmas arra, hogy tömegesen fogadni tudja a látogatókat a szárazföldről.
Innét két irányba indulhatunk. Balra és akkor feljutunk a sziget központjába Capriban. Elindulhatunk a másik irányba is, akár gyalog vagy valamilyen közlekedési eszközzel. Ez az út Anacapriba vezet.
Amikor az ódon városfalakon mászkáltunk, már akkor kíváncsi voltam arra, hogy milyen lehet az alattunk elterülő tengerről megnézni ezeket a meredek sziklafalakat.
A mostani utazásunknál a Sorrentói félsziget déli csücskében lévő Marina del Cantone kikötőből indultunk, most nem egy nagyméretű utasszállító hajóval, hanem egy jóval kisebb bárkával. Itt most a klasszikus szigetbemutató résznek kellene következnie, de ezt majd egy másik cikkben ígérem megteszem. Ezt a részt átugorva ott tartunk, hogy mint minden szigetlátogató, egyszer eljött az idő nekünk is, hogy vissza kell térni a szárazföldre… Amikor a megbeszélt időben találkoztunk a Nagy Kikötőben, akkor nem egyenesen a szárazföldre mentünk, hanem a kikötőből kiérve az óramutató járásával ellenkező irányban elkezdtük megkerülni a szigetet.
A meredek sziklafalak nemcsak fentről hanem talán még a csónakból hajóból nézve még inkább lélegzetelállítóak voltak.
Az első ismertebb állomás ami mellett elhaladtunk, az a kék barlang bejárata ahol most is nagyon sok csónak várakozott azért hogy be tudjon menni ebbe az 50 méter magas természeti képződménybe. A barlangi érdekessége az hogy megfelelő fényviszonyok mellett a víz Capri-kék színben pompázik. A bejárat eléggé szűk, ezért egyszerre csak pár csónak tud bent tartózkodni. Mivel nem is túl magas a barlang szája ezért például nagyobb hullámzás esetén sem lehet látogatni.
Azzal a hajóval amivel most mentünk, egyébként sem lehetett volna bemenni a barlangba… Így mi továbbmentünk a sziget északi csücskét megkerülve elhaladtunk Anacapri város falai alatt.
A sziget nyugati felén egy lapos szirten található, a Mesola erőd, vagy inkább csak egy kis védbástya.
Ez az a hely, ahol minden szírtre építettek egy kis védművet… a következő amit megpillantottunk az a Pino Fort.
Miután ezeket a kis erődöket innét nem lehetett igazán szeügyre venni, ezért elhatároztam, hogy a következő Capri túra ezekhez a most felfedezett látványosságokhoz fog vezetni… vagyis, mindig van egy jó ürügy visszatérni…
Minden sziget legvégső kiszögelésén egy világítótorony áll… Ez itt sem maradhatott el. A Punta Carena-világítótorony vörös tégláival impozáns látványt nyújt.
Punta Carena-világítótorony
Spiaggia di Marina Piccola, a Nagy Kikötő kistestvére.
Capri számtalan híresség kedvenc kirándulóhely.
Mint egy jó film befejezésélnél, a szigetkör végén is tartogattak még olasz barátaink egy meglepetést számunkra…
A Faraglioni di Mezzo-ban egy átjárót vájt a természet. Távolról ez egy nagyon pici résnek tűnik és elsőre nem is nagyon gondolta senki hogy el fogunk hajóval férni a sziklafalak között.
Valószínű ez az attrakció is csak akkor megvalósítható, ha magához képest nyugodt a tenger.
A szigetet körbejárva láthatóvá vált, hogy a hely miért nem a homokos fövenyeket imádó napfürdőzők paradicsoma.
Dél Olaszország nem a rohanás ról szól. Egyszerűen csak le kell ülni egy fa tövébe, hallgatni a kabócák koncertjét, élvezni a sós tengeri levegőt egy pohár limoncsellóval a kézben, és nézni a végtelen Tirrén-tenger vizét.
Élmény és Fotó: Farkas Attila / gogogo.hu