Álomsziget a Tirrén-tengerben – Capri

Előző cikkünkben a szigetet jártuk körbe hajóval. Aki meglátogatja Caprit, annak feltétlen ajánljuk, hogy a tenger felől is nézze meg a szigetet, mert legalább olyan érdekes egy hajóból nézni a meredek sziklafalakat, mint a városfalakról a tengert.

Számtalan kicsi kikötőhelyet is láthatunk a sziget partjainál, de most mi a Porto Turistico di Capri (ez a központi kikötő) felől közelítjük meg a szárazföldet. Ide érkezhetünk közvetlenül Nápolyból, vagy a Sorrentói félszigetről. A nyüzsgő kikötő önmaga is egy remek programlehetőség. Számtalan hangulatos vendéglőben várakozhatunk, míg nem érkezik meg a hajónk, ami majd elvisz bennünket erről az álomszigetről. De ne rohanjunk ennnyire előre… Elvégre pihenni jöttünk! Kérjünk egy pohár jéghideg limoncellot és élvezzük a hangulatot! 

A legenda szerint évtizedekkel ezelőtt a szigetet 3 testvér felügyelte. Az egyik felelt a szárazföld és a sziget közötti hajóforgalomért.

A másik a sziget közlekedéséért, a kikötő és Anacapri közti buszforgalomért volt felelős. A kilencvenes évek közepén jártam először a szigeten. Akkor a kisbuszban az első ajtó mellett volt már csak hely a “tömöttközlekedési eszközön”… Ekkor még kevésbé volt a szerpentines rész biztosítva, volt olyan kanyar, amikor a busz eleje már úgy fordult, hogy nem volt alattunk aszfalt… Természetesen a sofőr ezt egy vidámparki mókának gondolta, és még ügyelt is arra, hogy az utasok ne csak a látványtól kapjanak sokkot…  

A kis “családi vállalkozásban” a harmadik testvér a kék barlang turistaforgalmát igazgatta.

Capri szigete a mondén (nagyvilági) világ egyik legdivatosabb nyaralóhelye, a Nápolyba látogató turisták elmaradhatatlan zarándokhelye.  A sziget kellemes éghajlatának köszönhetően már a rómaiak korában is népszerű üdülőhely volt. A számos ókori emlék mellett, pl. Villa Jovis, fő természeti látnivalói a tengerből kiemelkedő Faraglioni-sziklák, valamint a híres Kék-barlang.  A három szikláról már az ókori írók említést tesznek, többek között Vergilius, aki az Aeneisban említi őket a szirénekkel kapcsolatos mondakör kapcsán. Nevük valószínűleg a görög phárosz szóból ered, aminek jelentése „világítótorony”. Ennek történelmi alapja is van, hiszen az ókorban Capri szikláinak tetején tüzeket gyújtottak, hogy jelezzék a közeledő hajóknak, hogy útjukban veszélyes akadályok vannak. Valószínűleg a Faraglioni sziklák tetején is gyújtottak hasonló tüzeket.

Faraglioni-sziklák

Faraglione di Terra (vagy Saetta): az egyetlen a három közül, amelynek kapcsolata van a szigettel. Magassága 109 méter.
Faraglione di Mezzo (vagy Stella): a középső szikla, amelynek közepén egy 60 méter hosszú természetes galéria húzódik. Magassága 81 méter.

Faraglione di Fuori (vagy Scopolo): a szigettől a legtávolabbi. Magassága 104 méter.
Létezik egy negyedik szikla is, az úgynevezett Scoglio del Monacone, amely azonban csak szélcsend idején látható, mert egyébként a tenger hullámai elborítják.

Faraglione di Mezzo (vagy Stella): a középső szikla

Capri a szomszédos Ischia és Procida szigetekkel ellentétben karszteredetű. Eredetileg a földtörténeti ókorban egybefüggött a Sorrentói-félszigettel, amelyet később részben elborított a tenger. 

Sorrentói-félsziget

Sorrentói-félsziget

A sziget területén két község osztozik. Anacapri a sziget nyugati részén fekszik. Legmagasabb pontja a Monte Solaro (589 m), második legmagasabb pontja a Monte Cappello (514 m). A település központja 275 méteres magasságon fekszik. Délknyugati részén található a Carena-fok (olaszul Punta Carena) az ottani világítótoronnyal, északi részén pedig a híres Kék-barlang (Grotta Azzurra).

Faro Di Punta Carena

Capri  a  sziget keleti részét foglalja el. Itt található a turista kikötő is. Anacapritól a Monte Solaro (589 méter) és a Monte Cappello (514 méter) választja el. A település keleti részén emelkedik a Monte Tuoro (266 méter) és a Monte Tiberio (335 méter). A települést a nagy kikötőtől (Marina Grande) a 262 méter magas Monte San Michele nyereg választja el. 

Capri partjai erősen tagoltak, számos barlanggal és öböllel.  Caprin nincsenek ivóvízforrások. A szigeten endemikus, és igen ritka fajok is élnek, mint a kék gyík (Lacerta viridens faraglionensis), aminek az egyik Faraglioni szikla az egyetlen természetes élőhelye.

A kőkorszakban már lakott hely volt, miként egyik barlangjából előkerült eszközök is bizonyítják. Capri neve valószínűleg a görög kaprosz szóból ered, melynek jelentése vaddisznó. Egyes tanulmányok viszont nevét a latin capreae szóból eredeztetik, melynek jelentése kecskék. Az ókorban is voltak írók, akik eredetét a héber kapraim (két város szigete) szóval magyarázták, amiből arra is következtettek, hogy első lakói föníciaiak lehettek. 

A régészeti leletek tanúsága szerint a sziget első lakosai görög telepesek voltak, akik i. e. 6. században érkeztek a szigetre. Településükről ma csak néhány falmaradvány tanúskodik.

A sziget i. e. 326-tól Nápolyhoz tartozva az anyavárossal együtt romanizálódott. Először Augustus császár figyelt fel a sziget szépségeire, amikor i. e. 29-ben idelátogatott, sőt közvetlenül halála előtt is itt volt, bár semmi nyoma sem maradt építkezéseinek. A sziget szépsége annyira megragadta, hogy hajlandó volt elcserélni a Nápoly tulajdonában lévő Caprit a jóval nagyobb Ischia szigetével. 

Utódja, Tiberius császár, aki 67 éves korában emberkerülő lett, ide vonult vissza és nagyszabású építkezésekbe kezdett 27 és 37 között. Közel tíz évig innen kormányozta birodalmát. Ittléte sok szörnyű legenda forrása volt, amit gyűlölői, a nagy történetíró Tacitus és Suetonius adtak örökségül a világnak. Tiberius halála után a szigetet lassan-lassan elfelejtették. Commodus császár 182-ben testvérének adta a szigetet. 366-ban az összes régi épülete összedőlt a nagy földrengés következtében. 

Később csak a Monte Cassinó-i apátság feljegyzéseiben szerepel a sziget, amelyek elmondják, hogy egy római patrícius, Tertullus az apátságnak adományozta a szigetet népeivel együtt. 

Lajos császár  866-ban Amalfinak adományozta a szigetet. Évszázadokon át tengeri kalózok pusztításainak volt kitéve. A szaracénok támadásai elleni védekezés érdekében a sziget lakosai a kikötő környékéről magasabb vidékre költöztek, a mai Capri város helyére. A középkor során a Nápolyi Királysághoz tartozott, de a királyságban végbemenő politikai változások kevésbé befolyásolták a sziget és egyben a város életét.

A sziget népe 1656-ban pestis következtében csaknem teljesen kipusztult. A megmaradottak egy Roberto Brancaccio nevű szigetbeli fiatalembert gyanúsítottak, hogy Nápolyból behozta a járványt, mert magával hozta halott menyasszonyának lehúzott jegygyűrűjét. 

Csak a 18. században kezdett ismét benépesülni, amikor a Bourbon-királyok kedvenc tartózkodási helye, vadászterülete lett. A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején a sziget egy időre angol birtok, parancsnoka az a Lowe ezredes, aki később Napóleon „börtönőre” lett Szent Ilona-szigeti száműzetésében. 

Az angolok „kis Gibraltár”-rá építették ki a szigetet, amely végül ismét Nápoly birtokába került vissza. Ezek az utolsó események, a különböző erődítmények gyors építése tette tönkre az antik épületek megmaradt romjait.

Capri szigetének idegenforgalma 1826-ban kezdődött, amikor híre járt a Kék-barlang (Grotta Azzurra) szépségének. Később a kor híres német romantikusai írásaikkal népszerűsítették a szigetet és népét. A 20. század elején két évig Makszim Gorkij is a sziget lakója volt, ahol Lenin is felkereste. 

Anacapri egyik híres lakója volt Axel Martin Fredrik Munthe, svéd születésű orvos és pszichiáter. Emberszerető természete miatt gyakran segített a szegényeknek anélkül, hogy bármit várt volna cserébe, és az életét is kockáztatta, hogy orvosi segítséget nyújtson háborúk, katasztrófák vagy éppen a pestis idején. 

Capriba költözött 1887-ben, ahol megvásárolta a Tiberius római császár villájának helyén álló, Villa San Michelét, és belekezdett a felújításába.

Anacapri egyik fő látványosságának kertjében egyiptomi és egyéb ókori (főleg római) ereklyék és művészeti alkotások találhatók. 

A lugasok közt sétálva csodálatos kilátás nyílik számunkra Caprira, a kikötőre, a tengerre és a Vezúvra.

Munthe egy szembetegség miatt szinte teljesen vakká vált, és képtelen volt elviselni a ragyogó olasz napsütést, ezért visszatért Svédországba néhány évre. Ezalatt született The Story of San Michele című könyve, amely elnyerte a közönség tetszését, legalább 45 nyelvre lefordították, és állítólag a 20. század egyik legtöbb példányban eladott könyve.

A sors furcsa iróniája, hogy az orvos aki egész életét a gyógyításnak szentelte, és nagylelkűen segített a szegényeken, idős korára nem élvezhette házának kertjéből a világ egyik legszebb panorámáját.

Élmény és fotó: Farkas Attila / gogogo.hu

Térkép: Capri

Információ: Wikipédia