A Szigligeti vár festői panorámájánál, már csak az elmúlt évtizedek építkezéseinek eredménye ejti jobban ámulatba a várhegyre felkapaszkodó turistát.
A kilencvenes évektől kezdve ősszel évről-évre egy napos program volt felkapaszkodni a vár legmagasabb pontjára, és ott akár órákon át üldögélni.
Sokszor elképzeltem a romok közt botladozva, hogy vajon milyen lehetett itt az élet néhány száz évvel ezelőtt.
Az biztos, hogy várvédőnek lenni békeidőben a legszebb foglalkozás lehetett… Szerencsés esetben jó időben semmi más dolga nem volt, mint őrszemként a Balaton egyik legszebb panorámáját kémlelte…
Eötvös Károly így ír Szigligetről az „Utazás a Balaton körül” c. munkájában: „….a pirosló sugarak fényénél felnyílt előttem egy tájkép, amelyhez hasonlót még lángész nem alkotott. De nem is álmodott. A szigligeti öböl mosolyog előttem…. …Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor én ezt a tündérországot megpillantottam. …Előttem Szigliget erdős csúcsi. Kisded csúcsok. De egyik fölött ott áll a régi vár romja, tört falak omló tornyok, záratlan folyósok tömkelege. Úgy áll ott a várrom, mint öreg király fején korhadt koronája. Ajtónak, ablaknak nyílásán áttör a nap fénye, s az a fény a távolból mintha drágaköve volna a koronának…”
Építeni persze bizonyára kevésbé lehetett kellemes elfoglaltság…
Ma viszont már csak a kikapcsolódás jut az idelátogatónak. A vár tövében több parkoló is várja a járművel érkezőket.
Érdemes megállni az alsó kapuhoz vezető út melletti kis Szigligeti Római Katolikus Templomnál is, egy rövid időre. Az Öregfalu legmagasabb pontján álló, romantikus stílusú épület 1877-ben kapta ma is látható formáját.
Egyterű templom, keletre néző, szűkület nélküli, tompa sokszög záródású szentéllyel. Nyugati végéhez kapcsolódik a homlokzat elé kilépő, órapárkányos tornya, az alatt nyílik bejárat a hajóba.
A templom melletti úton kell elindulnunk a vár bevételére. 
Régebben a „pénzverde” mellett állt a jegyárus bódéja, ez mára már felköltözött az alsó kapuhoz.
Az út mellett a környék várainak makettjeit nézhetjük meg.
Első összeállításunkban a fellegvár belső részéhez vezető függőhídig kalauzoljuk el önöket.
A kalandos történetű vár históriája a 13. század első felében kezdődött. Ekkor Szigliget Kalián zalai ispán kezére került, majd visszaszállt a királyra, aki azt 1259-ben, a zalai ispánsággal együtt fiának, István ifjabb királynak adományozta. Egy évvel később azonban újabb gazdája akadt Szigligetnek. lV. Béla a tatárjárás szörnyű pusztításai után elhatározta, hogy szerte az országban kővárakat épített, mert csak ezek foghatják fel egy hasonló támadás erejét.
A csapórácsos kapu
A Török Bálintról elnevezett alsóvári kaputorony
Ez a vár azonban a ma is látható romoknál sokkal kisebb volt, a későbbi századokban hozzáépítésekkel bővítették a mostani méretére. A vár gyors felépítéséhez valószínűleg nagymértékben hozzájárultak a helyi kőfejtők, mészégetők, kőművesek, a környező bencés birtokokon élő kézművesek és jobbágyok.
A királyi tulajdonban lévő szigligeti várat a Héder nemzetségből származó lll. Péter, veszprémi püspök 1275-1289 között elfoglalta, a Pok nemzetség monostorának itt őrzött gazdag egyházi felszerelését, kincseit (miseruhák, zászlók, elefántcsont szelencék, kristálykövek) Veszprémbe vitte, s azokat a nemzetség csak a 14. század elején kapta vissza. Ez volt a vár elleni első támadás.
A falu és a vár sorsa ettől az időtől fogva szorosan összefüggött, ami csak nehezítette a lakosság helyzetét, a település fejlődését. A földesúrnak járó szolgáltatásokat a várkapitány kénye-kedve szerint kellett behordani.
Az alsóvár D-i kortinafala menti lépcsősor, előtérben a 4 méter magas zászlórúd
A Szigligeti Vár 1344-ben Nagy Lajos király a várat és birtokait Bulcsu csanádi püspök nemzetségéből származó Lőrinc fiának, Istvánnak adományozza. 1348-ban a vár birtokjoga a Móriczhidai családra száll. Ezután mintegy száz évig a Móriczhidai-család kezén volt a vár és a hozzátartozó birtokok. Ez időben történhetett a mai belsővár kiépítése, akkor következett be az Árpád-kori Szigliget lassú elnéptelenedése és a vár alatti Újfalu benépesülése. Kedvezett ennek a Nagy Lajos és Zsigmond hosszú uralkodása alatti gazdasági fellendülés is.
I. Ulászló 1441-ben némai Kolos Jeromosnak adományozta a várat és a váruradalmat. A birtokadomány a megadományozottak életének végéig szólt, a király pedig 200 jobbágyteleknyi birtokot kapott viszonzásképp.
1442-ben a szigligeti várnagy, Berky Flóris megtámadta az almádi monostort és kirabolta. A zűrzavaros helyzetben a vár többször is gazdát cserélt. Kolos Ferenc után Barócz Balázsnak adományozta a várat a király. Barócz Balázs 1444-ben a pannonhalmi apátnak 3000 aranyforintért elzálogosította, de megtiltotta, hogy a várra igényt tartó Ujlaki Miklósnak és Hunyadi Jánosnak az országbíró átadja. Hiába volt azonban a tiltakozás, rövidesen az Ujlakiak birtokai között található Szigliget.
Egy 1453-ban keltezett királyi adománylevél szerint a várhoz öt falu tartozott, Felsőtomaj, Hegymagas, Nagyfalu, Sziget és Újfalu. A zálogjog ismét többször cserél gazdát.
1526-ban a pannonhalmi apát tiltakozása ellenére II. Lajos király a várat és birtokait a tóti Lengyel Lászlónak és fiainak adományozza, majd a vár évszázadon át a család tulajdonában marad.
Miután a Lengyel család Szapolyai Jánoshoz húzott, l. Ferdinánd hűtlenség címén elkobozta a várúr birtokait és Szigligetet az enyingi Török Bálintnak adományozta. A szigligeti várat azonban Kulcsár István porkoláb nem akarta szépszerével átadni Török Bálint megbízottjának, Martonfalvay Imre deáknak, aki csellel, egy puskalövés nélkül foglalta el a várat. Török Bálint Imre deákot tette a vár kapitányává, aki rövidesen hozzákezdett a „nagy puszta vár” javítgatásához, a tetőzet és a külső várfalak kiegészítéséhez. Építtetett egy új tornyot, több bástyát és pincéket, valamint egy kutat.
Martonfalvay Imre építkezései nyomán lényegében kialakult a szigligeti vár 16. századi alaprajza. Ez melyen a későbbi építkezések sem igen változtattak.
Ez időben gyakori volt a török támadás. A fonyódi, szigligeti vár kapitánya, Magyar Bálint végig legendásan viselkedett. Számos török támadásban helytállt és nem csak Fónyódot és Szigligeti várat védte, de megakadályozta Veszprémben és Tihanyban is, hogy a törökök kiterjesszék a hódoltsági terület határát.
Magyar Bálint halála után Szigliget és Fonyód visszakerült a Lengyel család kezére, azonban két év múlva, 1575 nyarán a törökök elfoglalták Fonyódot. Szigliget vára sem lehetett valami jó állapotban, mert Lengyel István részére a királyi kamara 1580-ban ismételten pénzt utal ki várának, Szigligetnek építéséhez.
Az 1613-ban, majd 1618-ban és 1622-ben elrendelték Szigliget, Keszthely és Csobánc várainak őrséggel való ellátását s a zsold kifizetését. 1606-ban Lengyel János a várkapitány. 1630 körül már Lengyel Boldizsár a várkapitány, 12 huszár, 25 gyalogos és 1 tüzér tartozik a vár őrségéhez, akiknek havi 125 forint zsold jár. A Lengyel-család anyagi ereje mindinkább növekedett, birtokai rendeződtek, s ez kapcsolatban állt az általános helyzettel, a török hatalom gyengülésével.
Boldizsár idejében a várat erősítették, javították, amint egy, a 17. század dereka táján készített várkép, egy alaprajz és a várkaput egykor díszítő kőcímer bizonyít. Boldizsár után Gáspár lett a várkapitány. Saját költségén hajókat készíttetett, hogy a törökök Balaton felől jövő támadásait is megakadályozhassa. 1647-ben 400-500 embert kért a szigligeti kikötő kimetszésére, hogy a sajkáknak jó útjuk legyen. Zrínyi Miklós, Zala megye akkori főispánja 200 ember kiküldésére utasítást is adott. Szükség is volt ezekre a hajókra, mert a déli parton a török is rendelkezett hadi célokra szolgáló vízi járművekkel.
A vár hadászati jelentősége a török hatalom hanyatlásával mindinkább kisebbedett. A hódoltság megszűnése után az ország védelmében Szigligetnek már nem jut szerep. A vár későbbiekben a Lengyel-család birtokainak olyan része, melynek fenntartása igen költséges.
Pusztulása a 17. század legvégén kezdődött: egy viharos napon villámcsapás következtében kigyulladt és nagyobb része leégett. Akkor pusztultak el a várra vonatkozó oklevelek, számadások és egyéb feljegyzések, melyeket ott őriztek.
A pusztulást igen meggyorsította Lipót császár 1702-ben kiadott rendeletének végrehajtása: a császár az ország nyugalmára és nehéz anyagi helyzetére hivatkozva elrendelte a magyarországi várak legnagyobb részének tervszerű lerombolását.
Rákóczi szabadságharca idején a Dunántúlt megszálló kuruc seregek már nem is használják a várat, amely a vár használhatatlan állapotára enged következtetni. Köveit elhordják az újraépülő falu házainak építéséhez.
A 18. század második felében a Lengyel-család egy kúriát építtet a vár alatt. A Szigligetet övező mocsaras területen, mely egykor nagyban hozzájárult a vár védelméhez, megkezdték a lecsapolási munkálatokat. Egy 1792-ben készített térkép már feltünteti a határban ásott csatornákat, a vár alá települt falu utcáit és házait. A gazdasági élet fellendülését a csatornázáson kívül a lakosság és az újonnan épített házak számának növekedése is mutatja.
Közben tovább változtak Szigliget tulajdonosai. Lengyel Gáspár leányai révén a 19. század elején a Putheány és az Inkey család osztozkodott területén. Jobbágyaikat már 1844-ben felszabadították. Tőlük az Eszterházy család kezébe került Szigliget, akik a II. világháború végéig birtokosai is voltak a falunak.
Szigligeti vár – A Balaton-felvidék őre – Pazirik Studio
Szigligeti vár története – előzetes – Pazirik Studio (A rekonstrukció szakmai előkészítését Szőke Balázs és Gere László készítette.)
A következő részben a Felsővárat mutatjuk be.
Élmény és Fotó: Farkas Attila / www.gogogo.hu
Térkép: Szigliget
Információ: Szigliget Község Önkormányzata
