Hajó (vízen)

Svájci győzelem az 50. Kékszalagon

A svájci Safram futott át elsőként a balatonfüredi célvonalon, másodikként a PreVital, harmadikként pedig az Opel Fifty-Fifty.

Látványos film a verseny befutójáról
© Ladányi János / MVSz

Rekordszámú nevezővel indult el csütörtökön reggel 9-kor a jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíj. A versenyre 682 hajó nevezett, ami az európai tókerülő versenyek között is az egyik legmagasabb indulószámot jelenti.

Elsőként a svájci legénységgel vitorlázó, Christophe Peclard kormányozta Safram katamarán futott át a balatonfüredi célvonalon 12 óra 40 perc vitorlázás után. Másodikként ért be a tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas vezette PreVital. Harmadikként pedig az Opel Fifty-Fifty érkezett a célba, amelyet Józsa Márton irányított a versenyen. A verseny hivatalosan július 28-án, szombaton reggel 9 órakor ér véget, csak azt követően hirdet végeredményt a Magyar Vitorlás Szövetség. Az 50. Kékszalag Erste Nagydíjon a közel 700 induló nagy melegben, viszonylag gyenge szélben vitorlázott csütörtökön, ezért is tartott a leggyorsabb katamaránoknak is több mint 12 óráig a légvonalban több mint 150 kilométeres táv megtétele. Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára azt mondta, a vitorlástársadalom a rekordszámú nevezéssel méltóképpen ünnepelte az 50. Kékszalag Erste Nagydíjat.

Christophe Peclard (középen), Rodolphe Gautir, Fabien Froesch, Fabian Racloz, Nils Palmieri, Antoine Lauriot Prerost
© Török Brigi / MVSz

Az 50. Kékszalag Erste Nagydíjat leggyorsabban teljesítő hajók július 27-én pénteken, a balatonfüredi parthoz közel megrendezett, látványos Audi Speed Challenge-en újból összecsapnak egymással.

 Rengeteg díj várja a győzteseket

A jubileumi versenyen számos kategóriában osztanak ki díjakat a győzteseknek. Az abszolút értékelésben az első helyen végző csapat elnyeri a Herendi Porcelánmanufaktúrában készített díszes kupát, és minden hajóosztály helyezettjeit is díjazzák.

A klasszikus osztályok legeredményesebb hajója, a legjobban navigáló hajó csapata, valamint a legidősebb és legfiatalabb versenyző is díjat kap. Az 1940-ben és 1942-ben rendezett Kékszalagon a győztes hajó kormányosáról, Gordon Evelynről elnevezett különdíjban részesül az abszolút értékelésben legeredményesebb női kormányos is.

Holczhauser András közölte: „A Magyar Vitorlás Szövetség reméli, a Kékszalag hozzájárul ahhoz, hogy a vitorlázás igazi tömegsporttá váljon Magyarországon. Azt is nagyon fontosnak tartja a szövetség, hogy a Balaton és a többi magyarországi tó belföldi és nemzetközi szempontból is még meghatározóbb turisztikai és vitorlásturisztikai célpont legyen.”

 

A Safram (SUI) közvetlenül a balatonfüredi befutó előtt 
© Cserta Gábor / MVSz

Az élversenyzők küzdenek az olimpiai indulásért

A Kékszalag után sem áll meg az élet. A Magyar Vitorlás Szövetség olimpiai hajóosztályokban vitorlázó élversenyzői, Érdi Mári, Berecz Zsombor, Vadnai Jonatán és Vadnai Benjamin, valamint a 470-es páros hajóval versenyző Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a dániai Aarhusban megrendezendő világbajnokságra mennek, ahol a tokiói olimpiai szereplést jelentő kvótáért küzdenek majd.

Forrás: hunsail.hu

 

 

Quis autem vel eum iure reprehenderit qui in ea voluptate velit esse quam nihil molestiae consequatur, vel illum qui dolorem?

Temporibus autem quibusdam et aut officiis debitis aut rerum necessitatibus saepe eveniet.

© 2016 gogogo.hu © Minden jog fenntartva.

Fel