Tömegközlekedés

Metrót építenének Dubrovnikban

Mintegy 100 millió eurós költséggel épülhetne metró Dubrovnikban a város most véglegesített közlekedési tanulmányában megfogalmazott javaslat szerint.

Metrót építenének Dubrovnikban

    Split/Budapest, 2012. június 10., vasárnap (MTI) –

Mintegy 100 millió eurós költséggel épülhetne metró Dubrovnikban a város most véglegesített közlekedési tanulmányában megfogalmazott javaslat szerint – közölte a Slobodna Dalmacija napilap.

    A Splitben megjelenő újság beszámolt arról, hogy a zágrábi egyetem építőmérnöki karának szakértői által készített tanulmány szerint 5,5 kilométer hosszú metrót építhetnének Gruz városrész kikötőjétől az óvárost érintve a Viktorija negyedig. Andro Vlahusic polgármester a tervek bemutatásakor azt mondta: ezzel a költséghatékony megoldással jelentősen csökkenteni lehetne a történelmi város forgalmi leterheltségét.
    A tanulmány készítői szerint mintegy 100 millió eurós költséggel lehetne megépíteni a metrót, de ez jelentős megtakarítással járna Dubrovnik számára a felgyorsuló közlekedés és a kisebb felszíni járműforgalom révén.
    A polgármester úgy véli, a projektet akkor lehet megvalósítani, ha a városba érkező vendégek napi költése eléri a fejenkénti 22 eurót, amiből évente mintegy 60 millió euró bevétel folyna be. Ez az összeg lehetővé tenné a metró néhány éven belüli megépítését, az adriai város pedig közlekedési dugók nélkül tudna fogadni évente 3-4 millió látogatót.
MTI 2012. június 10., vasárnap 10:47

Fel