Forma 1

Magyar Nagydíj – Vettel nyert és növelte az előnyét összetettben

Vettel az idén negyedszer, pályafutása során pedig 46. alkalommal győzött

Forma-1-Magyarország
Magyar Nagydíj – Vettel nyert és növelte az előnyét összetettben

 

Mogyoród, 2017. július 30., vasárnap (MTI) –

 

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel 14 pontra növelte az előnyét összetettben a most negyedik Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit pilótájával szemben.

A 30 éves Vettel az idén negyedszer, pályafutása során pedig 46. alkalommal győzött, Mogyoródon 2015 után másodszor diadalmaskodott.
Vettel mögött a finn Kimi Räikkönen lett a második, így a Ferrari kettős sikert ünnepelhetett a Hungaroringen. A harmadik helyen Valtteri Bottas ért célba, miután csapattársa, Hamilton az utolsó kanyarban visszaadta neki a pozíciót.

A rajtot remekül kapta el a pole pozícióból indult Vettel, így maga mögött tudta tartani csapattársát, Räikkönent. Szintén kiválóan indult a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo, ám márkatársa, Max Verstappen elfékezése után kettejük autója összeért, s a hármas kanyarban az ausztrál a sérült autóval megpördült, de a mögötte érkezők kikerülték. A fiatal holland a baleset okozásáért 10 másodperces büntetést kapott, míg Ricciardo dühösen és elégedetlenül sétált vissza a boxutcába.
A mezőny a pályára folyt olaj, illetve a törmelékek eltakarítása alatt a biztonsági autó mögött haladt, ami a hatodik kör elején hagyta el a pályát.
A 22. körben Romain Grosjean kényszerült kiállni azt követően, hogy a kerékcseréjénél a Haas szerelői rosszul rögzítették a bal hátsó abroncsot. Az esetet a futam után vizsgálják, a francia versenyző várhatóan szankcióra számíthat.
Az élbolyban eközben a Ferrari két pilótája elszakadt az őket üldöző két Mercedesestől, a harmadik Bottastól és az ötödik Hamiltontól, illetve a közöttük autózó Verstappentől, aki az első kerékcsere alkalmával – amit a többiekhez képest jóval később, a 42. körben tett meg – töltötte le büntetését. A boxkiállásokat az élen haladók közül Bottas kezdte meg a 31. körben. Ezek lezárultával a Mercedesek közelebb zárkóztak a Ferrarikhoz, s mindkét istállóból a hátrébb haladó autó tűnt gyorsabbnak, így Verstappen kiállásakor öt másodpercen belül autózott az élbolyt alkotó négy pilóta. A Ferrarinál ennek a legfőbb oka az volt, hogy Vettel kisebb technikai problémával küszködött a futam során, s a csapat rádión többször is kérte tőle, hogy ne használja a rázóköveket, nehogy komolyabb gond legyen az autójával.

A 45. kör elején Hamiltont Bottas látványosan lassítva elengedte az első kanyarban, így a brit üldözőbe vette a második helyen száguldó Räikkönent. Tíz kör alatt fel is zárkózott a finnre, ám – néhány kisebb hibának is köszönhetően – támadni nem igazán tudta riválisát.

A 63. körben Paul Di Resta Williamsét tolták be a garázsba: a brit tesztpilóta Felipe Massa helyett ugrott be a szombati időmérő előtt, a brazil rosszulléte miatt.
Hamilton az utolsó körökre kissé leszakadt Räikkönentől, így végül nem veszélyeztette a Ferrari kettős győzelmét.

A 30 éves Vettel az idén negyedszer, pályafutása során pedig 46. alkalommal győzött, Mogyoródon 2015 után másodszor diadalmaskodott.
Bottas a hajrában tartotta negyedik helyét Verstappennel szemben, sőt, az utolsó kanyarban Hamilton visszaadta a harmadik pozíciót a finnek. Így Vettel 14 pontra növelte előnyét Hamilton előtt a világbajnoki címért folyó harcban.
Hatodikként Fernando Alonso ért célba, aki szombaton ünnepelte 36. születésnapját.
A vb egy hónap szünet után, augusztus végén Belgiumban folytatódik.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

 

 

Quis autem vel eum iure reprehenderit qui in ea voluptate velit esse quam nihil molestiae consequatur, vel illum qui dolorem?

Temporibus autem quibusdam et aut officiis debitis aut rerum necessitatibus saepe eveniet.

© 2016 gogogo.hu © Minden jog fenntartva.

Fel