Levegőben

Ma indul az utolsó járat az 1-es terminálról

Este indul az utolsó járat a Liszt Ferenc repülőtér 1-es termináljáról, Budapest, 2012. május 29., kedd

Légi közlekedés-Budapest Airport
Este indul az utolsó járat a Liszt Ferenc repülőtér 1-es termináljáról – FRISSÍTETT (új: Budapest Airport)

    Budapest, 2012. május 29., kedd (MTI) – Kedd este indul az utolsó járat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljáról, amelyet előreláthatóan öt évre zárnak be, szerdától valamennyi légitársaság a 2 terminálról közlekedik.

    A repülőteret működtető Budapest Airport keddi közleménye szerint a nemzeti légitársaság megszűnése, valamint a tavalyi 330 százalékára emelt telekadó olyan pénzügyi helyzetet teremtett a repülőtér üzemeltetője számára, hogy nem maradt más választása, mint egy drasztikus költségcsökkentési program bevezetése. Ennek részeként történt a repülőtéren a dolgozók csoportos létszámleépítése, az idei évre tervezett, mintegy 10 milliárd forintnyi beruházás leállítása és az 1-es terminál bezárása.
    A régi repülőtéri épület nem lesz látogatható, ott csak a repülőtéri cég irodái maradnak.
    A kapacitás különbségek is indokolják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyes termináljának átköltöztetését a kettesre. Szerda reggeltől már csak onnan indulnak a járatok. Az egyes terminál műemlék épületét lezárják, kordonnal veszik körbe – mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek.
    Hozzátette: a Malév csődje után a légitársaságok aránya megváltozott, a fapados cégek adják a járatok felét. A reptér felkészült a gyorsvasút vonalának fogadására, egy 300 méteres földsávot szabadon hagytak, de a beruházásért többet nem tudnak tenni.
    A két utolsó járat esete a Wizz Air olaszországi Bariba tartó gépe és a Germanwings stuttgarti repülője lesz kedd este.
    Az utolsó két Budapestre visszatérő repülőgép – a menetrend szerint – 23.55-kor a Wizz Air London Lutonból érkező és Róma Fiumicino repülőteréről érkező gépe lesz. A két repülőgépet az utasok kiszállítása és a csomagok kirakodása után átvontatják a 2. terminál előterére, ahonnan már szerdán reggel 06.00 órakor kezdenek a hajnali járatokkal.
    Szerdán reggel az easyJet, a Germanwings, a Jet2.com, a Norwegian és a Wizz Air is már a 2. terminálról indítja reggeli járatait. Ezeknek a légitársaságoknak az utasai a 2B terminálon keresztül jutnak el a beszálláshoz, míg az érkezés változatlanul a schengeni szisztéma szerint történik. A schengeni országokból érkező utasok a 2A, míg a nem-schengeni államokból a 2B terminálra érkeznek az utasok.
    A terminál bezárása miatt autós demonstrációt tartanak a repülőtéri dolgozók kedden a terminál előtti főútvonal-szakaszon – közölte a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) az MTI-vel. Az akció célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét, a légiközlekedés hanyatlása az utasok rovására megy, és az egész gazdaság számára óriási károkat okoz – olvasható a szakszervezet közleményében.
    Hozzáteszik: az 1. terminál bezárása egyrészt a Malév csődjéhez hasonló szimbolikus veszteség, de a felújítására költött milliárdokat is értelmetlenné teszi. A 2. terminál várhatóan túlzsúfolttá válik, a helyhiány mellett a munkaerőhiány is ront helyzeten. Komoly torlódásokra, hosszabb sorokra lehet készülni – véli a LESZ.
    A terminál bezárásáról a BKV és a MÁV a Budapest Airporttal közösen plakátokon figyelmezteti az utazókat a változásról a Nyugati pályaudvaron, Kőbánya-Kispesten és a Ferihegy MÁV-megállóban valamint a 200E jelzésű busz megállóiban. Szerdától pedig a buszokon és a vonatokon hangosbemondó figyelmezteti az utasokat, hogy már a 2. terminálon kell leszállniuk vagy a vonatról leszállva a 200E jelzésű buszra kell átszállni. A Budapest Airport a weblapján és a facebookon keresztül is tájékoztatja az utazókat, mint ahogy az érintett légitársaságok is eljuttatták az információt az utasokhoz.

gpp \ gkv \ gjé

MTI 2012. május 29., kedd 11:27

Quis autem vel eum iure reprehenderit qui in ea voluptate velit esse quam nihil molestiae consequatur, vel illum qui dolorem?

Temporibus autem quibusdam et aut officiis debitis aut rerum necessitatibus saepe eveniet.

© 2016 gogogo.hu © Minden jog fenntartva.

Fel