Busz

Lefagyott a BKV?

Hideg idő – BKV szerint nem kiugró a meghibásodott járművek száma

Hideg idő – BKV: nem kiugró a meghibásodott járművek száma

Budapest, 2012. január 31., kedd (MTI) –

A BKV szerint nem kiugró a kedden meghibásodott járművek száma, s a leállások nem a hideg időjárás, hanem különböző műszaki okok miatt következtek be.

A társaság ezt arra reagálva közölte, hogy Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) alelnöke az MTI-nek azt mondta: több BKV-busz hibásodott meg kedden a hétfői naphoz képest, ennek oka a hideg időjárás és a járművek magas átlagéletkora.
Nemes Gábor hozzátette, a kora délelőtti adatok szerint 240 meghibásodást rögzítettek, ebből 80 esetben nem tudták a helyszínen megjavítani a buszt, a garázsba kellett azt vontatni. Hangsúlyozta: ez a szám jelentős, a napi kocsikiadás több mint 15 százaléka, ezért a menetrendben is nagyobb követési időkkel kell számolni.
A BKV kedd délután az MTI megkeresésére azt közölte, hogy információik szerint mindössze hét autóbusz és egy trolibusz nem állt forgalomba reggel 8 óráig, ami önmagában nem tekinthető kiugró adatnak, sőt a téli időben megszokottnál jobbnak mondható.     A társaság hangsúlyozta: a “kocsiállások” nem a hideg időjárás miatt következtek be, hanem különböző műszaki okok miatt, a mérték pedig nem tér el az elmúlt években a téli időszakban megszokottól.     A vonalműszaki létszám megerősítésén kívül rendkívüli intézkedésre a BKV szerint nincs szükség. Mint hozzátették, a szakemberek a külső hőmérséklet függvényében végzik el a speciális téli műveleteket, így a fagyálló folyadék fagytűrő képességének a beállítását, a légrendszeri fagymentesítő bejuttatását.

btiv \ bám

MTI 2012. január 31., kedd 18:46

 

Hideg idő – Több BKV-busz hibásodik meg a hideg időjárás miatt

Budapest, 2012. január 31., kedd (MTI) – Több BKV-busz hibásodott meg eddig a hétfői naphoz képest, ennek oka a hideg időjárás és a járművek magas átlagéletkora – mondta Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) alelnöke az MTI-nek.

A kedd kora délelőtti adatok szerint eddig 240 meghibásodást rögzítettek, ebből 80 esetben nem tudták a helyszínen megjavítani a buszt, a garázsba kellett vontatni a járműveket. Hétfőn ugyanezt a számot csak délutánra érték el, ebben nagy szerepe van annak, hogy a buszok átlagosan 17 évesek, és a hideg időjárás is problémákat okoz – közölte Nemes Gábor.
Hangsúlyozta: ez a szám jelentős, a napi kocsikiadás több mint 15 százaléka, ezért a menetrendben is nagyobb követési időkkel kell számolni. Hozzátette, hogy a hétfő hajnali üzemkezdetkor nyolcvan buszt késve, 10-15-öt pedig egyáltalán nem tudtak kiadni. Ezek a számok az egyre hidegebb időjárás miatt várhatóan növekedni fognak.

btiv \ bhi

MTI 2012. január 31., kedd 11:54

Quis autem vel eum iure reprehenderit qui in ea voluptate velit esse quam nihil molestiae consequatur, vel illum qui dolorem?

Temporibus autem quibusdam et aut officiis debitis aut rerum necessitatibus saepe eveniet.

© 2016 gogogo.hu © Minden jog fenntartva.

Fel