Taxi

Forgalomlassító taxisdemonstráció

A fuvarszervezők azt követelik, hogy rendezzék a munkakörülményeiket és a jogaikat, egyúttal tiltakoznak a hivatásukat érintően januárban életbe lépő új rendelkezések ellen.

Forgalomlassító taxisdemonstráció kezdődött Budapesten

    Budapest, 2012. június 4., hétfő (MTI) –

Több mint ezer jármű részvételével forgalomlassító taxisdemonstráció kezdődött hétfő délután Budapesten; a fuvarszervezők azt követelik, hogy rendezzék a munkakörülményeiket és a jogaikat, egyúttal tiltakoznak a hivatásukat érintően januárban életbe lépő új rendelkezések ellen. A megmozdulás nyomán nagy dugók alakultak ki és a forgalmat több helyen el kellett terelni.

    A különféle személyi fuvarozócégekhez tartozó sofőrök az egykori Felvonulási téren, a parkolóban gyülekeztek járműveikkel, majd rendőri felvezetés mellett indultak el az Andrássy úton az Oktogon és a Blaha Lujza tér érintésével a Főpolgármesteri Hivatal elé, a Városház utcába, hogy később onnan a Lánchídon át, a várost megkerülve, a Margit hídon keresztül térjenek vissza kiindulópontjukra.
    Mivel a forgalomlassító demonstrációt a délutáni csúcsforgalom idejére időzették a taxisok, a rendőrség már korábban lezárta az útkereszteződéseket, hogy elkerüljék a torlódásokat, de így is nagyobb tumultus alakult ki Budapest belvárosában. A taxisok konvoja a felvonulás alatt olyan hosszú volt, hogy amikor a menet első autója a Városháza elé ért, az utolsó autó akkor gördült ki a Felvonulási térről.  
    Az Oktogonnál a Societas tartott szimpátiatüntetést; az ott megjelent kéttucatnyi demonstráló “Kösz Orbán!” feliratú transzparenseket tartott a magasba, míg máshol, több helyen fehér szegfűket osztogattak az útkereszteződéseknél a taxisoknak.
          Metál Zoltán, a megmozdulást szervező Országos Taxis Szövetség elnöke az MTI-nek még a felvonulás kezdete előtt azt mondta: abban bíznak, hogy békés megmozdulásukkal “gondolkodóba ejtik” a városvezetést a tekintetben, hogy érdemes leülni velük tárgyalni, érdemes békés módon rendezni a taxisok helyzetét.
    Egy héttel ezelőtt, pünkösd hétfőn a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete tartott tiltakozó megmozdulást, szintén a Hősök terén. Akkor mintegy 200, különféle személyi fuvarozócégekhez tartozó sofőr gyülekezett a téren, majd járműveik többségét otthagyták, és az Andrássy úton egy fekete koporsót cipelve elindultak a Kodály köröndre, hogy ott jelképesen eltemessék 30 éves múltra visszatekintő hivatásukat és járműveiket.
         A hétfői megmozdulást szintén azért szervezték, hogy hatóságilag rögzített árat, vagyis fix tarifát vezessenek be minden taxitársaságnál, szabályozzák a taxisok jelenleg több mint 6 ezres létszámát, és az újonnan bevezetendő technikai és műszaki előírások csak az újonnan taxiként beálló járművekre vonatkozhassanak.
          Kilátásba helyezték a demonstráció résztvevői most is, hogy ha követeléseiknek nem tesznek eleget, az 1990. októberi taxisblokádhoz hasonló megmozdulást szerveznek.
           A Főtaxi sem az akkori, sem a hétfői taxistüntetésen nem vett részt. A társaság szóvivője, Vizy András az MTI-nek hétfőn azt mondta: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) taxiszolgáltatásokra vonatkozó egységesítésének néhány pontjával ők sem értenek egyet. Ugyanakkor meggyőződésük, hogy a taxisok helyzetének békés és minden érdekelt fél számára elfogadható rendezése nem utcai megmozdulásokkal, hanem jól előkészített, többoldalú egyeztető tárgyalásokkal érhető el. Megjegyezte: a már csaknem 100 éves múltra visszatekintő társaságuk tárgyalások és nem demonstrációk útján érte el azt is, hogy az új rendelkezések szerint a járművek motorjának teljesítménye lesz meghatározva, nem pedig a hengerűrtartalom alapján szelektálják majd az autókat.
          Metál Zoltán erre utalva az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy “a Főtaxi saját maga ellen beszél”, és nem kívánta minősíteni a társaság távolmaradását.

 

 

 

 

 

 

 

  Vonuló taxik a Dózsa György úton, a több mint ezer jármű részvételével tartott forgalomlassító taxisdemonstráción. A fuvarszervezők azt követelik, hogy rendezzék a munkakörülményeiket és a jogaikat, egyúttal tiltakoznak a hivatásukat érintően januárban életbe lépő új rendelkezések ellen.

 

 

 

 

 

 

 Fotó: Szigetváry Zsolt

 

Taxisdemonstráció – Vitézy: fél éve egyeztetünk az új rendeletről

 Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának közlése szerint fél éve egyeztetnek a taxis érdekképviseletekkel az új taxirendeletről, és annak során a szakszervezetek kéréseit is figyelembe vették.

    Taxis szervezetek hétfő délután forgalomlassító demonstrációt tartottak Budapesten, ennek keretében a Hősök teréről indulva a Városházához, majd onnan vissza a Hősök terére vonultak. Azt követelték, hogy a főváros ne döntsön a szakmai szervezetek támogatása nélkül az új rendeletről.     A BKK vezérigazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta: a taxis szervezetek azt kérték a fővárostól, korlátozzák a taxik számát Budapesten, hogy biztosabb megélhetés legyen a személyfuvarozás, és szabályozottabb legyen a piac.     Mivel direkt módon a taxik számát korlátozni nem lehetséges, olyan műszaki és egyéb feltételeket szabnak, amely szűkíti a kört és egyben javítja a szolgáltatás színvonalát – közölte Vitézy Dávid.
    Hozzátette, hogy a pontos műszaki paramétereket a taxisok javaslata alapján állították össze. Ezek között szerepel az egységes arculat, az egységes nappali-éjjeli tarifa, és az is, hogy 4 személy szállítására alkalmas, legalább Euro IV-es besorolású motorral rendelkező autókkal lehetne csak taxizni.     A legutóbb múlt pénteken egyeztettek a felek, a bevezetésre 2013 januárjától lenne lehetőség, és egy év alatt állna át teljesen a rendszer. Vitézy Dávid felhívta a figyelmet arra, hogy a szabályok szerint nem lehet megbüntetni valakit azért, mert olcsóbban szállít utasokat, ezt a fix tarifa bevezetésével sem lehet elérni.
    A BKK vezérigazgatója úgy fogalmazott: nem tudják a taxisokat saját maguktól megvédeni, és szabályozással megakadályozni, hogy ők maguknak kárt okozva a gazdaságosnál olcsóbban fuvarozzanak. A szigorúbb műszaki és minőségi elvárások beszabályozhatják a piacot, de a piaci versenyt nem lehet korlátozni – hangsúlyozta.     Közlése szerint a központ fontosnak tartja, hogy a szolgáltatás minősége egységes legyen, ezért kötelezően előírnák, hogy minden taxiban legyen klímaberendezés, fogadjanak el bankkártyát és tiltott legyen a dohányzás. A szabályozáshoz szigorúbb ellenőrzés is társul majd, ezzel a megengedettnél magasabb áron fuvarozó “hiénákat” kívánják kiszűrni, akiknek gyakran esnek áldozatul a külföldi turisták – mondta Vitézy Dávid.     Kitért arra, hogy a taxisokkal tucatnyi alkalommal egyeztetett a főváros vezetése és a BKK, és a további tárgyalásokra is nyitottak a rendeletnek a Fővárosi Közgyűlés által június 20-án esedékes tárgyalása előtt.     Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az MTI-nek múlt csütörtökön azt mondta, semmilyen dokumentumot nem kaptak a városházától az új taxirendeletről, de a kiszivárgott információk minden szakmaiságot nélkülöznek, ezért demonstrálnak.     Hozzátette: voltak egyeztetések korábban, de ezeken nem közeledtek az álláspontok. Közlése szerint a műszaki paraméterek szigorítását azért támogatták, mert ezért cserébe Budapest olyan mértékű fix tarifát vezetett volna be, amely mindkét félnek kedvező lenne. Kiderült azonban, hogy egy éven belül egységesíteni akarják a taxikat, a szövetség viszont 5 éves átfutási időt javasolt.

Az LMP környezetkímélő taxis rendszert szorgalmaz

Az LMP budapesti képviselőcsoportja szerint átlátható és környezetkímélő rendszert kell kialakítani a taxikra vonatkozó fővárosi szabályozásban.

    A párt hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, hogy a szabályozás előkészítésekor nagyobb körültekintésre és a taxisok partnerként való elfogadására lett volna szükség; ezzel elkerülhető lett volna az ágazatban dolgozók tiltakozása.
    Az LMP álláspontja szerint az autók hengerűrtartalmának, vagy teljesítményének korlátozása kizárhatja a taxik közül például a benzines autóknál környezetkímélőbb hibrid autókat. Jelezték, hogy az autók teljesítményénél és koránál sokkal fontosabb szempont lenne az autók károsanyag-kibocsájtása alapján való szabályozása.
    A képviselőcsoport közölte, hogy a fővárosi szabályozásnak a hibrid- és villanytechnika elterjedését kellene támogatnia.
    Tévútnak nevezték a csomagtartó minimális méretének meghatározását is, indoklásuk szerint a fuvarok túlnyomó többségében ki sem nyitják a csomagtartót.
    Az LMP kitért arra is, hogy a taxisok által követelt fix, mindenki számára előírt tarifa megöli a versenyt, ami az utasok pénztárcájának kárára mehet. “Ezen kívül folyamatos manipulációra, zsarolásra ad lehetőséget az ár meghatározása és változtatása. Ez a taxisok kiszolgáltatottságát növelné, ami az ő céljuk sem lehet” – zárult a közlemény.
    Az Országos Taxis Szövetség és a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete hétfő délután forgalomlassító demonstrációját tartott Budapesten, ahol azt követelték, hogy rendezzék a munkakörülményeiket és a jogaikat, egyúttal tiltakoztak a hivatásukat érintően januárban életbe lépő új rendelkezések ellen.
    A megmozdulást azért szervezték, hogy hatóságilag rögzített árat, vagyis fix tarifát vezessenek be minden taxitársaságnál, szabályozzák a taxisok jelenleg több mint 6 ezres létszámát, és a bevezetendő technikai és műszaki előírások csak az újonnan taxiként beálló járművekre vonatkozhassanak.

 

Fel